2024. április 19. és május 3. között a HUN-REN BTK Néprajztudományi Intézet munkatársai, az MTA Lendület Etnoökológiai Kutatócsoport tagjai, Babai Dániel, Mészáros Csaba, Nagy Zsolt és Ulicsni Viktor tartottak vendégelőadásokat a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Intézetében.
Az előadássorozat első napján, április 19-én az ökológiai antropológia tudomány- és kutatástörténeti, elméleti, illetve módszertani bevezetőjére került sor. Ennek keretében Mészáros Csaba „The Great Divide”: Természet és kultúra – kultúra és természeti népek címmel megtartott nyitóelőadásában az etnoökológiai kutatások kezdeteiről értekezett, majd egy újabb előadásban a táj és a környezet kutatásában dokumentálható fenomenológiai és ontológiai módszerekről adott áttekintést. Babai Dániel szintén az etnoökológia módszereiről és irányzatairól, majd újabb előadásában a taxonómia és fajismeret kérdéseiről tartott bemutatót az érdeklődőknek.
A soron következő előadások esettanulmányok, tereptapasztalatok megosztása révén igyekeztek az első alkalommal elhangzott elméleti alapvetéseket illusztrálni, illetve továbbgondolni. Április 26-án Nagy Zsolt a magyar etnobotanikai szakirodalomba vezette be a hallgatókat, különös tekintettel az erdélyi eredményekre és a 20. század folyamán létrejött különböző útmutatók, kérdőívek, gyűjtőmozgalmak születésére. Ezt követően egy konkrét etnopomológiai eset révén a történeti rekonstrukciókra kínálkozó lehetőségeket, a forráshasználat és a forráskritika kérdéseit tárgyalta.
Ulicsni Viktor hasonlóképpen adott általános áttekintést az etnozoológia kutatási területeiről, a Kárpát-medencei fenntartható erőforrás-használatra irányuló törekvésekről, majd esettanulmányában a gazdálkodók és a vadon élő állatfajok között létrejövő – gazdasági és kulturális eredetű – konfliktusokat mutatta be részletesebben.
Végül május 3-án Babai Dániel és Mészáros Csaba újabb előadásaira került sor. Babai Dániel a gyimesi gyepgazdálkodásról, illetve az őrségi növényismeretről, míg Mészáros Csaba a szibériai ló- és marhatartásról, illetve a permafroszt gazdálkodásról és a globális klímaváltozás kihívásairól beszélt.
Részlet Babai Dániel, az MTA Lendület Etnoökológia Kutatócsoport vezetőjének gyimesi előadásából. Fotó: Babai Dániel
A kolozsvári Magyar Néprajz és Antropológia Intézet mesterképzésén résztvevő hallgatók számára a vendégelőadások a Hagyományos társadalmak modernizációja című tárgyába illeszkedve, a Makovecz Oktatói Ösztöndíjprogram és az MTA Lendület Lokalitás a globális változások hálózatában: Az ökológiai antropológia mint közvetítő a helyi közösségek és a globális változások között a Kárpát-medencében című pályázat keretén belül valósulhattak meg. Az előadássorozat bárki számára nyitott, az előadások egy része pedig online is követhető volt.