A HUN-REN BTK Néprajztudományi Intézet évkönyvének negyvenedik kötetében olvasható tanulmányok komplex társadalmi, gazdasági és kulturális folyamatokat vizsgálnak főként jelenkori, ám a történeti perspektívát is figyelembe vevő kutatások alapján.
A Társadalmi és kulturális reziliencia a Kárpát-medencében című, az ELKH által támogatott projekthez kapcsolódó tanulmányok kérdésfelvetése elsősorban arra irányult, hogy a közösségek miként képesek megbirkózni a külső sokkhatásokkal, hogyan tudnak kilábalni belőlük vagy éppen alkalmazkodni hozzájuk – megtartva az identitásukat.
A 15 szerző a néprajzi módszerek eszköztárával több kistérségben vizsgálta a társadalmi és kulturális rugalmasságot, illetve ellenállóképességet. Céljuk között szerepelt a folytonosság és az átalakulás mozgatórugóinak, valamint dinamikájának megértése. Vizsgáltak nagyobb rendszereket és hosszabb időtávra kiterjedő folyamatokat, továbbá az antropológiai kutatási előzményekhez kapcsolódva feltárták kisebb egységek, azaz kisközösségek, családok és egyének stresszhelyzetre adott válságkezelési magatartását.
A kötet vendégszerkesztője Turai Tünde, szerkesztői Balogh Balázs (főszerkesztő), Ispán Ágota Lídia és Magyar Zoltán.
Az évkönyvben szereplő tanulmányok, valamint a teljes kötet letölthetők innen.
Tartalom
Bevezetés
Turai Tünde: Reziliencia: egy ígéretes perspektíva lehetőségei kulturális és társadalmi dinamikák átfogó megértéséhez
Fogalmi keretek: Folytonosság és átalakulás
Turai Tünde: Reziliencia és sebezhetőség. Egyéni stratégiák az állandósult társadalmi változások szorításában
Lovas Kiss Antal: Határon átívelő térségi szintű társadalmi reziliencia
Szabó Á. Töhötöm: Háztartások és közösségek a lokális és az extralokális erőforrások tükrében. Erdélyi példák
Mészáros Csaba: A megértés korlátai. Mitől és miképp lehet reziliens egy közösség?
Ellenállás, válságkezelés, túlélés
Balogh Balázs: A román hatalmi nyomással szembeni ellenállóképesség a két világháború között Kalotaszegen
Svégel Fanni: Ellenállás, csoportszerveződés, államfeminizmus: az 1973-as abortuszpetíció és a demokratikus ellenzék
Győrfy Eszter: Változás, választás és alkalmazkodás egy magyar nyelvű görögkatolikus család három generációjában
Rugalmasság, kreativitás, leleményesség
Nagy Zsolt: Virág-járvány. Egy Maros menti dísznövény-termelő köz(ös)ség a Covid19-világjárvány idején
Balogh Pál Géza: „De hát most jött egy olyan helyzet, amire senki nem számított…” Külső válságok hatása magyarországi sajtkészítők gazdasági gyakorlataira
Balatonyi Judit: Reziliencia és rítus: A pandémia alatti házasságkötések és kapcsolatvégi rítusok / válások esetei
Nickel Vira Réka: Reziliencia-vizsgálat az észak-magyarországi gyermek közétkeztetésben
Alkalmazkodás, adaptív változás, stabilitás
Szilágyi Levente: A csanálosi mezőgazdasági társulás mint a társadalmi reziliencia lokális ágense
Babai Dániel – Molnár Zsolt: „Hogy hamarább bépástosodjon…” A gyepgazdálkodás jelentősége egy társadalmi-ökológiai rendszer működtetésében
Bognár Szabina: „Sriću će vam donest, a nevolju odnest!” – „Szerencsét hoz nektek és a bajt elviszi!” A horvátkimlei Borbála-járás szokása a 20–21. században
Ispán Ágota Lídia: A helyi hagyományok szerepe a közösségi reziliencia kiépítésében a mezőcsáti járásban