Gunda Béla (1911–1994) akadémikus, a nemzetközi és a magyar etnográfia kiemelkedő személyisége hagyatékának rendezése 2023-ban ér véget a HUN-REN BTK Néprajztudományi Intézet Adattárában. A monumentális szakmai életút és az Adattárban őrzött terjedelmes hagyaték néhány részletébe Boldog-Bernád István nyújt betekintést.

Gunda Béla 1911. december 25-én született Temesfüvesen. Elemi iskoláit Békésszentandráson és Szentesen végezte, ahol már korán megismerkedett a szlovák nyelvvel. 1930-ban érettségizett Budán, a Márvány utcai felső kereskedelmi fiúiskolában. Egyetemi tanulmányait a József nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen kezdte. Noha geológusnak készült, Teleki Pál előadásai miatt emberföldrajzzal és néprajzzal kezdett foglalkozni. Nyolc féléven át a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán hallgatott szlavisztikát, török, albán és magyar nyelvészetet, régészetet, őstörténetet, illetve néprajzot. Budapesten a Hársfa utcai Diákok Házában lakott, amelyet mint „proli Eötvös Kollégiumot” [1] emlegettek akkoriban. Itt ismerkedett meg József Attilával is, aki 1930 őszétől 1932 elejéig többször járt a Diákok Házában, s több alkalommal felhívta a figyelmüket arra, hogy a folklórgyűjtés során fordítsanak figyelmet a betyárballadákra és a mezőgazdasági munkásmozgalmakkal kapcsolatos dalokra – erről maga Gunda írt az Ethnographiában, 1957-ben. Rövid cikkének gépirata a hagyaték kéziratai között található.

Gunda a doktori értekezését Teleki Pálhoz írta Az Ormánság ethnographiai problémái címmel. A kutatás során nehézségekbe ütközött, ugyanis a Baranya vármegyei hatóságok akadályozták a gyűjtést, mint ő maga írta az alispánnak: „ismételten megtörtént velem a nyár folyamán, hogy a hatóságok közönye és meg nem értése adatszerzéseimet hátráltatta, noha legnagyobb tudományos intézetünk: a Magy. Nemzeti Muzeum ajánló levelével voltam ellátva.”[2] E nehézségek miatt fordult Fischer Béla alispánhoz, hátha az ő hivatalos ajánlólevelével elgördülnének a gyűjtés elől ezek az akadályok. Nem sokkal a levél megírását követően vissza is tért az Ormánságba, ahol három héten át kutatott, erről a Dunántúl című napilap is hírt adott:

„Ma délután az Ormányságból Pécsre érkezett Gunda Béla budapesti tanár, a Pázmány Péter egyetem néprajzi tanszékének tanársegéde. Ez a néprajzi dolgokban tudományosan képzett fiatal tanár három hétig járta most az Ormányságot és tanulmányozta annak néprajzát.”[3]

 

Gunda Béla arcképe; Búvár magazin, 1935. 5. sz.

 

Gunda Béla már az 1930-as évek második felében feltűnt az európai tudományos életben, ekkor kezdett kiépülni nemzetközi kapcsolatrendszere. 1937-ben ő szervezte meg a berlini Nemzetközi Vadászati Kiállítás magyar kultúrtörténeti és néprajzi részlegét, 1938-ban pedig előadott Koppenhágában az etnológiai és antropológiai tudományok világkongresszusán. Ezután elnyerte a svéd állami ösztöndíjat, amelynek köszönhetően az 1938/1939-es tanévet a stockholmi egyetemen és a Nordiska Múzeumban tölthette Sigurd Erixon professzor mellett. A Svédországban töltött idő döntően befolyásolta későbbi tudományos pályáját. Hazatérve állást vállalt a Néprajzi Múzeumban, ahol észak-európai tapasztalatai nyomán újjászervezte az Ethnológiai Adattárat.

 

Erdélyi gyűjtési napló 1945–1946-ból

 

Nagy változást hozott életében és szakmai előmenetelében, amikor 1943-ban kinevezték tanárnak a kolozsvári egyetemre. Már ekkor megmutatkozott tanári tehetsége, kurzusai rendkívül népszerűnek számítottak érdekes témájuknak és Gunda magával ragadó előadói stílusának köszönhetően. Az Adattár által őrzött hagyaték első jelentősebb egysége abból az időszakból származik, amikor Gunda elkezdett az erdélyi népi kultúrával, magyar-román összehasonlító néprajzzal foglalkozni. Rengeteg időt töltött terepmunkával, Moldvától a Szilágyságig bejárta Erdély tájait – a gyűjtésben segítségére voltak tanítványai is. Erről tanúskodnak az 1940-es évekből származó levelei.

A második világháború megnehezítette a kutatást, mint egyik levelezőpartnere írta 1944 júliusában: „A tanítványaimat behívták katonának és így nagyon nehezen tájékozódtam a falvakban.”[4] A háborút követően viszont újra valamennyivel könnyebb lett kutatni, ennek igen tanulságos dokumentuma egy Balázs Lászlótól kapott levél, amelyben a fiatal tanár elküldte Gundának a „növendékek gyűjtését”.[5] A székelykeresztúri Állami Tanítóképző Iskola tanulói a húsvéti szünidő alatt gyűjtöttek adatokat a falujuk teherhordási módjairól Gunda Béla kérdései alapján. Mivel diákok gyűjtötték, az anyag óhatatlanul vegyes képet mutat kidolgozottság és kivitelezés tekintetében, noha meglehetősen sok az igényes, illusztrált írás.[6]

 

Parajdi Károly és Szász Rebeka gyűjtése Felsősófalván

 

Gunda 1947–1948-ban újra Stockholmba utazott néhány hónapra, vendégtanár volt Sigurd Erixon egyetemi intézetében, ám eközben már gyülekeztek a viharfellegek a kolozsvári egyetem felett. Visszatértét követően a gyimesi csángóknál járt gyűjtőúton, amikor értesült róla, hogy a román hatóságok megszüntették az állását és kiutasították az országból, így kénytelen volt családjával Magyarországra költözni.

1949-ben kinevezték a Debreceni Egyetem tanárának, ahol hozzálátott a Néprajzi Intézet megszervezéséhez, emellett szakkönyvtárat és néprajzi archívumot alapított. Kezdetben az újonnan szervezett tanszéknek csak egyetlen szobája volt, a könyvtár is mindössze „kis ruhás szekrénynyi”[7] területet foglalt el, s még a bútorok beszerzése is hősies feladatnak bizonyult, a fotólaboratóriumot például egy szekrényből alakították ki. A kezdeti nehézségek ellenére Gunda elérte, hogy a Néprajzi Tanszéken 1965-től kezdve akadémiai kutatócsoport működjön. Mindemellett 1950-ben kezdeményezte a Magyar Néprajzi Lexikon létrehozását, majd a második világháború miatt elakadt Magyar Néprajzi Atlasz munkálatainak újrakezdését, amelyre végül 1955-ben kerülhetett sor.

Addig kevésbé vizsgált magyarországi tájegységek, mint például Szatmár és a Zempléni-hegység kutatásához is hozzálátott, s erre ösztönözte diákjait is. Gyűjtései jelentőségét mutatja, hogy a Néprajzi Múzeum fényképgyűjteményében számos településről csak Gunda Béla fotói ismertek. Rengeteget cédulázott, ugyanis úgy tartotta: „A tanulmányok nem a fejünkben születnek, hanem a cédulás dobozokban”.[8] A Néprajztudományi Intézet Adattárában megtalálható annak a hatalmas cédulaanyagnak a jelentős része, amelyet élete során gyűjtött össze, például a zempléni gyűjtés, melynek öt doboza és egy pótdoboza 1,7 iratfolyóméter terjedelmű anyagot tartalmaz.

Az ekkor gyűjtött adatok javarészt publikálatlanok maradtak, mint ahogyan arra Szabadfalvi József felhívta a figyelmet Gunda 1980-as évekbeli zempléni gyűjtései kapcsán: „Legalább egy évtized során érdeklődtem a munka állásáról s kilátásba helyeztem annak megjelentetését miskolci éveimben. Ebből a kutatásból sem láttunk egyetlen fejezetet sem.”[9] A hagyaték rendezése során igyekeztünk megőrizni a cédulás dobozok eredeti rendjét. Egyedül a leveleket emeltük ki, listázva az egy-egy dobozhoz tartozó dokumentumokat, illetve ahol indokolt volt (mert pl. a levél puszta adatközlést tartalmazott), másolatot hagytunk a cédulák között. A cédulák mellett nagyszámú kép és ábra található, ezeket egységenként csoportosítva, az állagmegóvást is szem előtt tartva meghagytuk a helyükön. Emellett gyűjtőfüzetek, fénymásolt szakirodalom és kisnyomtatványok találhatók az egyes egységekben.

 

Zemplén V. cédulásdoboz

 

Ezt a rendezési elvet követtük a kéziratok esetén is. Gunda nagy gondot fordított írásai megőrzésére; terjedelmesebb munkáinak több fogalmazványát, tisztázatát s különféle fordításait egy csomóba gyűjtötte, sőt, ezek mellett hagyta sok esetben a kapcsolódó feljegyzéseket, cédulákat, újságcikkeket, fénymásolt tanulmányokat és képeket is. Ezek a dokumentumok jól láthatóvá teszik, miként formálta egy-egy szövegét, milyen instrukciókkal látta el a tanulmány fordítóját. Márpedig rengeteget írt, publikációi a magyar mellett különféle idegen nyelveken is megjelentek, köztük románul, lengyelül vagy szlovákul is. Kapcsolatrendszere ezekben az évtizedekben már a tengerentúlra is kiterjedt.

Tudományos teljesítményének köszönhetően számos tanulmányutat tehetett a vasfüggönyön túl is. 1965–1966-ban Ford ösztöndíjjal Kaliforniába utazott, ahol Robert Heizer kaliforniai kutatóintézetében az indián népek földművelő és állattartó kultúráját vizsgálta. A Kaliforniai Egyetemről hazahozott anyagok több cédulásdobozt tesznek ki az Adattár gyűjteményében, amelyek jelentős részét Gunda végül nem dolgozta fel megjelent tanulmányaiban, amint arra Paládi-Kovács Attila utalt akadémiai emlékbeszédében. Gunda amerikai útjáról készült naplófeljegyzései is az Adattárban találhatók, ezeket napi alapossággal vezette 1965. október 18. és 30. között (a füzet többi bejegyzése rendszertelenebb), s olyan megmosolyogtató részletek derülnek ki belőle, mint például, hogy 1965. október 29-én egy kis boríték várta „Happy Halloween – Professor Gunda” felirattal, benne cukorral.[10]

 

Az amerikai tanulmányút naplója 1965–66

 

Gunda Béla Európa számos országában járt gyűjtőúton, többek között Ausztriában, Finnországban, Bulgáriában és Jugoszláviában. 1981-ben egyhónapos görögországi kutatótutat tett a Lindner-Hellas Társaság támogatásával, amely során Kréta, Naxosz és Karpathosz szigetein kutatta az antik tradíciókat őrző földművelést. Előadásokat is tartott több országban. 1980-ban az NSZK-ban tett körutat, amint ő maga írt erről Paládi-Kovács Attilának:

„Meleg barátsággal fogadtak a német kollégák Wiegelmanntól kezdve az uj ismerősökig, barátokig. Legnagyobb számu hallgatóságom Münchenben volt, ahol a kárpáteurópai vándorokról beszéltem. Előadást tartottam Hamburgban, Münsterben, Würzburgban (csodálatos, gigantikus méretü uj egyetem), Münchenben. Az előadások egy része azután szemináriumszerü megbeszélésekké alakult át s sereg egyetemi hallgató ottani kérésének kell itthon eleget tennem.”[11]

 

 Gunda Béla 1972. július 16-án a németországi Klein-Haddorfban

 

Az 1980-as években a világ halászatáról szóló könyvet szerkesztett The Fishing Culture címmel, amely két kötetben jelent meg, s rangos nemzetközi szerzőgárdával büszkélkedhetett. A kötet szerkesztésével foglalkozó levelezés szintén megtalálható az Adattárban, amelyből nemcsak a kötetek formálódásának története rajzolódik ki, hanem az a széleskörű, vasfüggönyön és óceánokon is átívelő kapcsolatrendszer is, amelyet Gunda Béla kiépített és működtetett.

1982-ben nyugdíjba ment, ám továbbra is tevékeny maradt, és Lukács László visszaemlékezése szerint a friss szakirodalmak iránt idős korában is fogékony volt: „Említettem neki a Bromlej által szerkesztett keleti szláv (1987) és a Hugger szerkesztette három kötetes svájci (1992) néprajzi kézikönyvek megjelenését. Mindkét esetben kérte tőlem a kiadó pontos címét, hogy a könyveket meg tudja rendelni.”[12] Noha tudományos teljesítményét és személyét nemzetközi elismerés övezte, csak a rendszerváltás évében választották meg az MTA levelező tagjának. 1994. július 3-án hunyt el, s vele a magyar tudományosság egyik legnagyobb hatású alakja távozott az élők sorából, mint Sárkány Mihály írta róla: „Alig hiszem, hogy a magyar néprajzkutatók körében bárki is akadt volna, aki érdeklődési körének szélességét tekintve Gunda Bélához mérhető lenne, aki annyi témában gazdagította volna eredeti kutatásokkal és meglátásokkal ezt a tudományt, mint ő.”[13]

 

Gunda Béla saját hagyatéka sorsáról már 1980-ban határozott szándékkal nyilatkozott egy Paládi-Kovács Attilához írt levelében: „Azt szeretném, ha egész hagyatékom a Magyar Tudományos Akadémiához ill. a Néprajzi Kutatócsoporthoz kerülne.”[14] A Néprajztudományi Intézet Adattárában lévő kéziratai, gyűjtési anyagai, levelei és fényképei már most várják a kutatókat, 2023 telétől pedig a rendezett hagyaték részletes jegyzéke is elérhetővé válik a honlapon.

                                                                                                                                                                                              Boldog-Bernád István

 

 

Felhasznált források és szakirodalom 

Balázs László levele Gunda Bélának, Székelykeresztúr, 1947. április 16., MTA NTI VII.6.b.

Bartha Elek: A néprajztudomány debreceni professzora. In: A néprajztudomány professzora: Gunda Béla (1911–1994). Szerk. Bartha Elek. Debrecen, Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszék, 2015. 9–12.

Bata Tímea: Gunda Béla fotói a Néprajzi Múzeum fényképgyűjteményében – Teherhordás emberi erővel. In: Fotó és néprajzi muzeológia. Szerk. Fejős Zoltán. Budapest, Néprajzi Múzeum, 2004. 103–118.

Faragó József: A kolozsvári magyar tudományegyetem néprajzprofesszora. Debreceni Szemle, 2000/8. 440–446.

Gunda Béla: [Az amerikai tanulmányút naplója 1965–66]. MTA NTI VII.6.d.

Gunda Béla levele Fischer Bélának, Budapest, 1935. június 12. MTA NTI VII.6.b.

Gunda Béla: József Attila és a néprajz. Ethnographia, 1957/4, 634–635.

Gunda Béla levele Paládi-Kovács Attilának, Debrecen, 1980. május 18. MTA NTI VII.6.b.

Gunda Béla levele Paládi-Kovács Attilának, Debrecen, 1980. június 5. MTA NTI VII.6.b.

Inczefi Géza levele Gunda Bélának, Naszód, 1944. július 21. MTA NTI VII.6.b.

N. N.: Görögországi kutatóút. Hajdú-Bihari Napló, 1981. július 28. 8.

N. N.: Három hétig tanulmányozta az Ormányságot egy budapesti tanár. Dunántúl, 1935. július 17., 4.

Lukács László: Gunda Béla és az európai néprajztudomány. Herman Ottó Múzeum Évkönyve, (35–36)1997. 417–421.

Paládi-Kovács Attila: Emlékbeszéd Gunda Béla (1911–1994) rendes tag fölött. In: Paládi-Kovács Attila: Magyar népkutatás a 20. században. Budapest, L’Harmattan, 2018. 160–177.

Pozsony Ferenc: Gunda Béla a kolozsvári egyetemen 1943–1948. In: Néprajzi intézmények, kutatások, életpályák. Szerk. Keszeg Vilmos; Szász István Szilárd; Zsigmond Júlia. Kolozsvár, Kriza János Néprajzi Társaság (KJNT), 2014. 377–385.

Sárkány Mihály: Nyitott szemmel – Környezet és kultúra, ahogyan Gunda Béla látta. Herman Ottó Múzeum Évkönyve, (35–36)1997. 427–434.

Szabadfalvi József: Gunda Béla debreceni évei: Létezik-e debreceni néprajzi iskola? In: Herman Ottó Múzeum Évkönyve, (35–36)1997. 435–439.

Ujváry Zoltán: Gunda Béla (1911–1994). Magyar Tudomány, 1995/2. 220–222.

Ujváry Zoltán: Egy emberöltő Gunda Béla professzor mellett. In: A néprajztudomány professzora: Gunda Béla (1911–1994). Szerk. Bartha Elek. Debrecen, Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszék, 2015. 15–17.                                                                                                                                                                                                       

 [1] Gunda 1957.

[2] Gunda Béla levele Fischer Bélának, Budapest, 1935. június 12.

[3] N. N. 1935. 4.

[4] Inczefi Géza levele, 1944. július 21.

[5] Balázs László levele, 1947. április 16.

[6] A gyűjtések Balázs László levele mellett a Levelezésben megtekinthetők (MTA NTI VII. 6.b.)

[7] Ujváry 2015. 15.

[8] Gunda mondását Szabadfalvi József idézte fel. Lásd: Szabadfalvi 1997. 438.

[9] Uo. 437.

[10] Gunda Béla, [Az amerikai tanulmányút naplója 1965-66]

[11] Gunda Béla levele, 1980. május 18.

[12] Lukács 1997. 421.

[13] Sárkány 1997. 427.

[14] Gunda Béla levele, 1980. június 5.

 

Kutatói hagyatékok a BTK Néprajztudományi Intézet Adattárában című sorozatunk további közleményei

Bednárik János – Szakál Anna: Archívumi reneszánsz

Svégel Fanni: Borászat és szőlőkultúra: Égető Melinda (1941–2011) hagyatéka a Néprajztudományi Intézet Adattárában

Boldog-Bernád István: Egy sokoldalú tudományos életmű emlékei: Szilágyi Miklós hagyatéka

Svégel Fanni: Magyar folklorisztika európai perspektívában: Dömötör Tekla (1914–1987) hagyatéka a Néprajztudományi Intézet Adattárában

Muntagné Tabajdi Zsuzsanna: Erdélyi Zsuzsanna hagyaték a Néprajztudományi Intézet Adattárában

Ament-Kovács Bence: A BTK Néprajztudományi Intézet Adattárának Magyar Néprajzi Atlasz különgyűjteménye

Szakál Anna és Zombory Andrea: Rövidesen befejeződik a Népi Gyógyászati Archívum rendezése

Boldog-Bernád István: Néprajzos humor: Bellon Tibor egy Szilágyi Miklóshoz írott levele

Svégel Fanni: Kovács Ágnes hagyatéka a Néprajztudományi Intézet Adattárában