Az 1987–1992 között megjelent Magyar Néprajzi Atlasz a második világháború utáni magyar néprajztudomány egyik legnagyobb vállalkozása volt. A kézikönyv készítése során keletkezett, a BTK Néprajztudományi Intézet Adattárában őrzött anyagait, valamint a rendezés és digitalizálás folyamatát Ament-Kovács Bence ismerteti.
A BTK Néprajztudományi Intézet Magyar Néprajzi Atlasz különgyűjteménye
A magyar néprajztudomány alapvető kézikönyvei, kutatók és kutatóhelyek együttműködésén alapuló szintézisei egyaránt a BTK Néprajztudományi Intézetében (melynek jogelődje az MTA Néprajzi Kutatócsoport, majd Kutatóintézet) valósultak meg. Ezért intézetünkben található a Magyar Néprajzi Lexikon (Ortutay főszerk. 1977–1982), a Magyar Néprajz című kézikönyv (Paládi-Kovács főszerk. 1988–2011), valamint a Magyar Néprajzi Atlasz (Barabás szerk. 1987–1992) szerkesztőségének fennmaradt iratanyaga.
Magyar Néprajzi Atlasz I. kötet, 14. térképlap (A tövisborona formái, szerk. Paládi-Kovács Attila). Nagyításhoz kattintson a képre!
A 634 térképlapot tartalmazó Magyar Néprajzi Atlasz célját Barabás Jenő a következőképpen foglalta össze: „térképlapokból és kiegészítő szöveges magyarázatból álló mű, amely a magyar népi kultúra reprezentatív elemeit és jelenségegyütteseit a nyelvterület egészén helyi előfordulásukban, sematikus jelekkel kifejezve mutatja be” (Barabás 1980: 491.).
A Magyar Néprajzi Atlasz gyűjtőfüzetei (MTA NTI VI. 3. a. R 92. I–IV)
A Magyar Néprajzi Atlasz szükségességét első alkalommal Schwartz Elemér vetette fel 1931-ben (Barabás 1955: 418.), ám konkrét tervezetét a Stockholmból hazatérő Gunda Béla dolgozta ki 1939-ben (Paládi-Kovács 2017: 15.). Az első vonatkozó témalapokat a Magyarságtudományi Intézet költségén nyomtatták és küldték ki, azonban a II. világháború megakasztotta az adatgyűjtést. Az 1941 végéig 700 településről visszaérkező, a Néprajzi Múzeumban őrzött kérdőívek feldolgozása napjainkig sem történt meg (Paládi-Kovács 1990: 96.). 
Morvay Judit és Diószegi Vilmos, Szolnoky Lajos és Vincze István társaságában, illetve Barabás Jenővel az 1960-as évek első felében (MTA NTI VII. 3. Diószegi Vilmos hagyatéka - rendezés alatt álló anyag).
E próbálkozást követően 1955-ben tűzték ismételten napirendre a Magyar Néprajzi Atlasz kérdését (Barabás 1955). 1958-ban jelent meg a Magyar Néprajzi Atlasz kérdőívének négy füzete (Barabás – Diószegi – Gunda – Sz. Morvay – Szolnoky 1958), egy évvel később pedig a gyűjtési útmutató (Barabás – Diószegi – Gunda – Sz. Morvay – Szolnoky 1959). A füzetek 50–50 (mindösszesen 200) fő kérdést, témát és átlagosan 5–6 alkérdést tartalmaznak. Ezek közül 36 a földművelés, 14 az állattartás, 30 a település és építkezés, 9 a teherhordás, 11 a kenderfeldolgozás, 31 a táplálkozás, 19 az öltözködés, 25 a társadalmi néprajz és szokások, 1 a népzene, 24 pedig a hiedelmek kérdéskörére koncentrál (Barabás 1980: 491.). A kérdések nagyobb része a 19–20. század fordulójának ismeretanyagára irányul, ám kisebb hányadban a gyűjtőmunka idején megfigyelhető életformában bekövetkező változásokra vonatkozóan is informatívak (Paládi-Kovács 2017: 19.). Az útmutató szerint átlagosan 5–6 adatközlő megszólaltatására volt szükség falvanként, de ez a szám egyes településeken akár a 20-at is elérhette. Az atlasz lapjain 417 gyűjtőpontot nevesítenek (Borsos 2011, I.: 52.), azonban adattárunkban nem lelhető fel a települések minden gyűjtőfüzete, Egy-egy helyiségből olykor csak hiányos anyaggal rendelkezünk. Összességében kijelenthető, hogy gyűjteményünkben mintegy 1600 gyűjtőfüzetet és megközelítőleg 35 ezer fényképfelvételt őrzünk.
A Magyar Néprajzi Atlasz szerkesztőségi törzskönyvének Balmazújváros felmérőit dokumentáló lapja. Nagyításhoz kattintson a képre!
Veres Tamás gépkocsivezető Barabás Jenő, Németh Imre és Sárkány Mihály társaságában Dunakilitibe érkezett a Magyar Néprajzi Atlasz pótgyűjtése céljából, 1965. május (MTA NTI VI. 3. a. 23. Dunakiliti sz.n. - pótgyűjtés). Nagyításhoz kattintson a képre!
A kutatópontok a tagoltabb kultúrájú vidékeken sűrűbben, máshol azonban elszórtabban helyezkednek el (Barabás 1980: 491; Borsos 2013: 369.). 1959 és 1969 között a kutatók mintegy 400–420 településen végeztek átlagosan 8–10 napos terepmunkát a mai Magyarország mellett Ausztria, Csehszlovákia, Szovjetunió, Románia, valamint Jugoszlávia egyes településein (az országok neveiből kialakított betűkódok szerint a gyűjtőfüzeteket napjainkig ezen országelnevezések alapján tartjuk nyilván). A terepkutatás akadémiai keretből folyt, a határon túli gyűjtéseket pedig akadémiai csereprogramok segítségével oldották meg (Borsos 2013: 368, 2011, I: 51–52. Paládi-Kovács 2017: 24.).[1] A gyűjtést szakképzett etnográfusok mellett a helyi értelmiség tagjai végezték (Czövek 1992. összeáll.), de a legtöbb településen felvett adatok mintegy 12–15 fő kitartó kutatásainak köszönhetők (Borsos 2011, I: 51–52.).
Bal felső kép: Kémény belső fala. Ikvai Nándor felvétele, 1966. május (MTA NTI VI. 3. a. Sl. 3. Cséfalva (Čechová). F.61.)
Jobb felső kép: Szénagereblye. Bellon Tibor felvétele, 1961. július (MTA NTI VI. 3. a. 188/a Nyírmihálydi F. 33.)
Bal alsó kép: Ecsedy Csaba vezetett ábrás válaszai a kaszanyél témakörében (MTA NTI VI. 3. a. 130. Besenyőtelek I. 11.)
Jobb alsó kép: Nagy Ilona a velemi pótgyűjtés során készített rajzos ábrája (MTA NTI VI. 3. a. 1. Velem II. 62.)
A munkálatok adminisztrálását 1962–1967 között az ELTE Néprajzi Intézetéhez kapcsolódó Tanszéki Akadémiai Kutatócsoport (Ortutay Gyula, K. Kovács László és Istvánovits Márton) végezte. A Magyar Néprajzi Atlasz gyűjteménye és archívuma a Néprajzi Múzeumban (ekkoriban még az intézmény a Könyves Kálmán körút 40. szám alatt működött) tevékenykedő akadémiai kutatói részlegben helyezték el (kutatói: Diószegi Vilmos, Kovács Ágnes, Manga János, Belényesy Márta, Vincze István, szerződéses kutatók: Hegyi Imre és Barabás Jenő, valamint az ügyintéző: Oswald Lórántné Walleshausen Irén). A Magyar Néprajzi Atlasz anyagát 1969-ben szállították át a Néprajzi Kutatócsoport helyiségeibe (ekkor az intézet más akadémiai kutatóhelyekkel együtt Budán, az Országház u. 30. szám alatt működött), ahol Paládi-Kovács Attila és Németh Imre gondoskodott annak elhelyezéséről (Paládi-Kovács 2017: 24–25.). 
Európa Néprajzi Atlasza 5. munkaértekezlete. Az 1. képen: Paládi-Kovács Attila és az elnöklő Johannes Jacobus Voskuil (Hollandia) (MTA NTI F2621), a 2. képen: Kisbán Eszter és az elnöklő Arnold Niederer (Svájc) (MTA NTI F2606), fotó: Bálint Kálmán Bulcsú, Visegrád, 1974.
Meghívó felolvasóülésre (MTA NTI VII. 3. Diószegi Vilmos hagyatéka - rendezés alatt álló anyag). Nagyításhoz kattintson a képre!
A feldolgozó munkálatok már 1966-ban megkezdődtek, és 1969–1972 között, a feldolgozás második szakaszában az akadémiai kutatóintézet és a Néprajzi Múzeum munkatársai mintegy 2000 térképlapot készítettek el, melyek közül a szerkesztőség 620 lapot választott ki publikálásra (Barabás 1980: 491; Borsos 2013: 369). Ezzel párhuzamosan zajlottak a kiegészítő gyűjtések, majd a belső ellenőrzés után 1973–1974-ben kezdték meg a kollégák a kiadásra való előkészítést (nyomdai munkára alkalmas térképek rajzolása, kommentárok készítése, adatok-megjegyzések szerkesztése) (Barabás 1980: 491–492.). A térképek elkészítésében 12 kutató vett részt (nevük mögött az elkészített térképlapok száma szerepel): Paládi-Kovács Attila (126), Morvay Judit (74), Kisbán Eszter (70), Szolnoky Lajos (70), Barabás Jenő (53), Csalog Zsolt (53), Diószegi Vilmos (52), Füzes Endre (38), Baloghné Horváth Terézia (35), Pócs Éva (20), Györgyi Erzsébet (17), Hegyi Imre (4). A fennmaradó térképeket pedig a felsorolt kutatók szerzőpárosai készítették el (Borsos 2013: 369–370.).
Az 1:2 000 000 léptékben, kvadrát-hálózattal készült mappákba rendezett első lapok kiadása 1987-ben kezdődött meg. 1992-ig a Magyar Néprajzi Atlasz 9 kötetbe rendezett, 634 lapja jelent meg (Barabás szerk. 1987–1992),[2] amelyhez az ezredforduló után készültek el a virtuális 10. és 11. kötetek (Borsos 2007, 2009, 2010). Az adatok számítógépes feldolgozásának eredményeként jött létre Borsos Balázs A magyar népi kultúra regionális struktúrája a Magyar Néprajzi Atlasz számítógépes feldolgozása fényében című kétkötetes műve (Borsos 2011, I–II.), amely a klaszteranalízis eredményeinek elemző vizsgálatával[3] a magyar nyelvterületet nagy, közepes, kis és mikro-méretű régiókra tudta tagolni (Borsos 2011, I.: 60–90; esettanulmányként lásd: Borsos 2014, 2015, 2020). Az összefoglaló mű angol nyelvű változata a Waxmann kiadó gondozásában The Regional Structure of Hungarian Folk Culture címen jelent meg (Borsos 2017).
Borsos Balázs összefoglaló műveinek címlapja (Borsos 2011, 2017)
A Magyar Néprajzi Atlasz megálmodói az adatfelvétel megszervezésekor még nem számolhattak a számítógépes nyilvántartás lehetőségével. Adattárunk az anyagot ma is a településkód szerinti gyűjtőfüzetekben, a témaszámokra (és téma alszámokra) adott kérdések szerint tartja nyilván fiókos tárlókban. Optimális esetben minden településhez tartozik négy darab, 50–50 kérdést (vagyis összesen 200 témaszámot) tartalmazó füzet. A kérdésekre a kutatók írott vagy rajzos választ adhattak, a fényképeket pedig fotókartonokra ragasztották, amelyeken – úgyszintén optimális esetben – szerepel a település neve/száma, illetve a témaszám, hiszen a műtárgyfotók kivételével nem feltétlenül egyértelmű, hogy a kutató milyen célból készítette a fényképet. A gyűjtésekhez kiegészítő pótkartonok is tartoznak, amelyek kérdéseit a szerkesztőség állította össze a hiányos kitöltések miatt, vagy a megállapítani kívánt régiók határára vonatkozóan. A településhez sorolt anyagok gyakori mellékletei a szerszámok csomagolóanyagra vagy újságpapírra (körül)rajzolt sziluettjei. Szerencsés esetben pedig a szerkesztőkkel, adatközlőkkel történt levelezés példányait is megtalálhatjuk egy-egy füzetben.
Szolnok Megye Néprajzi Atlaszával kapcsolatos megbeszélés Szolnokon, 1965 tavaszán. A képen: Szilágyi Miklós, Szűcs Sándor, Kaposvári Gyula [takarásban], Szolnoky Lajos, Barabás Jenő, Tóth János, Pócs Éva, Morvay Judit, Diószegi Vilmos, Kisbán Eszter, Mándoki László, Csalog Zsolt. (MTA NTI VII. 3. Diószegi Vilmos hagyatéka - rendezés alatt álló anyag)
Jelenleg elsődleges feladatunknak ezen anyag nyilvánossá tételét tekintjük, amelyhez megkezdődött az adatbázis építése, az ábrák és a fotók digitalizálása, valamint a bevitt adatok szakmai ellenőrzése. Célunk az adatvesztés nélküli munkavégzés, de a térképorientált adatfelvitel miatt egyes, a gyűjtőfüzetben kifejtendő válaszok az adatbázisban eldöntendőként szerepelnek. (Példaképpen: a gyűjtők feljegyezték, hogy az 1800-as évek végén az asszonyok posztókabátot és bőrpapucsot viseltek az adott településen. Az adatfelvivőknek pedig az adatbázisban eldöntendő kérdésre kellett választ adniuk ezzel kapcsolatban: viseltek-e a 19. században a nők bőr papucsot? igen-nem). A technika fejlődésével azonban olyan adatokat (pl. folklórszövegek, képes gyűjtések) is lehetőségünk van a kutatók és az érdeklődők rendelkezésére bocsátani, amelyre a térképlapokon nem nyílt volna lehetőség.
A gyűjtőfüzet metszőkésekre vonatkozó oldala és a bevitt adatok (MTA NTI VI. 3. a. 8/a Mikekarácsonyfa I. 35.)
A Magyar Néprajzi Atlasz különgyűjteményének részét képezik a szerkesztőségi anyagok is, amelyek digitalizálását csak a második ütemben, a gyűjtőfüzetek és mellékletek közzététele után (kb. 2,5 millió adat) tervezzük. A gyűjtőpontok listáját, a témaszámok jegyzékét és az adatbázis elérhetőségét egyéb különgyűjteményeink és hagyatékaink mutatóival közös platformon publikáljuk.
A gyűjtőfüzetek rendezése 2021 nyarán. Fotó: Ament-Kovács Bence
A gyűjtőfüzetek, fotókartonok és pótkartonok tárlója. Fotó: Ament-Kovács Bence
[1] Paládi-Kovács Attila hangsúlyozza, hogy az erdélyi és a moldvai településeken az 1960-es évektől egyre nehezebbé, körülményesebbé vált a terepmunka. A Román Tudományos Akadémia a magyarországi kutatók gyűjtéseit központi nyomásra a továbbiakban nem támogathatta, sőt még a korábbi megállapodásokat is felmondani kényszerült. 1966–1967-től a kutatók nem vihették magukkal a nyomtatott gyűjtőfüzeteket, csupán a 4 füzet egybekötött, sokszorosított vázát, így ez a körülmény az ebben a régióban folytatott gyűjtések minőségét jelentősen rontotta (Paládi-Kovács 2017: 25.).
[2] Barabás Jenő véleménye szerint a Magyar Néprajzi Atlasz számára a svájci és a német atlaszok elsősorban a szemlélet és módszer tekintetében szolgáltak például, az osztrák atlasznak pedig ekkor még nem volt kialakult követelményrendszere. A jugoszláv és a szlovák kollégák számára azonban már példaként szolgált a magyar vállalkozás, ahogyan a készülő Európa Néprajzi Atlasza számára is (Barabás 1980: 492. Vö.: Paládi-Kovács 2005: 128–129.).
[3] A Magyar Néprajzi Atlasz térképlapjaira (tehát nem a gyűjtőfüzetek közvetlen adataira) vonatkozó adatbáziskezelő programot Breiner László Gábor informatikus készítette.
Felhasznált irodalom
Balassa Iván (1993) Teljes egészében megjelent a Magyar Néprajzi Atlasz. Ethnographia 104, 1, 234–237.
Barabás Jenő (1955) Az európai néprajzi atlaszmunkálatok tanulságai. Ethnographia LXVI, 1–4, 409–426.
Barabás Jenő (1963) Kartográfiai módszer a néprajzban. Akadémiai Kiadó, Budapest.
Barabás Jenő (1980) Magyar Néprajzi Atlasz. In: Ortutay Gyula (főszerk.): Magyar Néprajzi Lexikon, 3. Akadémiai Kiadó, Budapest, 491–492.
Barabás Jenő (szerk.) (1987–1992) Magyar Néprajzi Atlasz I–IX. Akadémiai Kiadó, Budapest.
Barabás Jenő – Diószegi Vilmos – Gunda Béla – Morvay Judit – Szolnoky Lajos (szerk.) (1958) A Magyar Néprajzi Atlasz Kérdőíve I–IV. Magyar Tudományos Akadémia, Budapest.
Barabás Jenő – Diószegi Vilmos – Gunda Béla – Morvay Judit – Szolnoky Lajos (szerk.) (1959) Magyar Néprajzi Atlasz. Gyűjtési Útmutató. [MTA –] Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest.
Borsos Balázs (2007) A Magyar Néprajzi Atlasz virtuális 10. kötete. In: Hoppál Mihály (főszerk.), Vargyas Gábor – Berta Péter (szerk.): Ethno-Lore, XXIV. MTA Néprajzi Kutatóintézete, Budapest, 194–229.
Borsos Balázs (2009) A Magyar Néprajzi Atlasz virtuális 11. kötete: néprajzi, földrajzi és nyelvjárási tagolódási térképek. In: Hoppál Mihály (főszerk.), Berta Péter (szerk.): Ethno-Lore, XXVI. Az MTA Néprajzi Kutató Intézetének Évkönyve. 265–287. MTA Néprajzi Kutatóintézete, Budapest, 265–287.
Borsos Balázs (2010) A Magyar Néprajzi Atlasz virtuális 11. kötete. II. Kulturális tagolódási térképek az egyes kulturális aspektusok alapján. In: Balogh Balázs (főszerk.), Berta Péter (szerk.): Ethno-Lore, XXVII. Az MTA Néprajzi Kutató Intézetének Évkönyve. MTA Néprajzi Kutatóintézete, Budapest, 165–228.
Borsos Balázs (2011) A magyar népi kultúra regionális struktúrája a Magyar Néprajzi Atlasz számítógépes feldolgozása fényében I–II. MTA Néprajzi Kutatóintézete, Budapest.
Borsos Balázs (2013) A kérdőívtől a klaszteranalízisig. A második olvasat. Ethnographia 106, 1, 364–376.
Borsos Balázs (2014) Nem oda pota? De ide! A Kétvízköze kulturális tagolódása a Magyar Néprajzi atlasz számítógépes feldolgozása fényében. In: Kothencz Kelemen (szerk.) Határjelek és hagyásfák. A hetvenedik életévébe lépő Bárth János tiszteletére írott tanulmányok. Türr István Múzeum, Baja, 188–198.
Borsos Balázs (2015) Moldva népi kultúrájának területi tagolódása a Magyar Néprajzi Atlasz térképeinek számítógépes feldolgozása fényében. In: Jakab Albert Zsolt – Kinda István (szerk.) Aranykapu. Tanulmányok Pozsony Ferenc tiszteletére. Kriza János Néprajzi Társaság – Székely Nemzeti Múzeum, Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Kolozsvár, 105–114.
Borsos Balázs (2017) The Regional Structure of Hungarian Folk Culture. Waxmann, Münster – New York.
Borsos Balázs (2020) Kárpátalja elkülönülése a Magyar Néprajzi Atlasz térképein. In: Dobák Judit – R. Nagy József (szerk.) Docendo discimus. A 60 esztendős Kotics József köszöntése. ME BTK Kulturális és Vizuális Antropológiai Tanszék, Miskolc, 75–82.
Czövek Judit (összeáll.) (1992) A Magyar Néprajzi Atlasz gyűjtői. In: Barabás Jenő (szerk.): Magyar Néprajzi Atlasz IX. Akadémiai Kiadó, Budapest.
Gunda Béla (1939) A Magyar Néprajzi Atlasz Kérdése. Néprajzi Közlemények XXXI, 2–4, 294–300.
Ortutay Gyula (főszerk.) (1977–82) Magyar Néprajzi Lexikon. 1–5. Akadémiai Kiadó, Budapest.
Paládi-Kovács Attila (1990) Néprajzi térképezés Magyarországon. In: Uő.: Néprajzi kutatás Magyarországon az 1970-80-as években. Felmérések, vélemények, dokumentumok. 94–101. MTA Néprajzi Kutatócsoport, Budapest. /Documentatio Ethnographica 14./
Paládi-Kovács Attila (2005) Merre halad az európai néprajztudomány? In: Vizi E. Szilveszter (főszerk.): Székfoglalók a Magyar Tudományos Akadémián. Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 119–143. [különlenyomat]
Paládi-Kovács Attila (2017) A Magyar Néprajzi Atlasz kérdőíve, gyűjtési munkálatai és adatbázisa. In: Balogh Balázs (főszerk.), Ispán Ágota Lídia – Magyar Zoltán – Mészáros Csaba – Vargyas Gábor (szerk.): Ethno-Lore XXXIV. Az MTA Néprajzi Kutató Intézetének Évkönyve. A terepmunka története. Történetiség a terepmunkában. BTK Néprajztudományi Intézet, Budapest, 15–30.
Paládi-Kovács Attila (főszerk.) (1988–2011) Magyar Néprajz, I.1.–VIII. Akadémiai Kiadó, Budapest.
Schwartz Elemér (1931) A német és magyar néprajzatlasz. Egyetemes Philologiai Közlöny LV, I−IV, 42.
Ament-Kovács Bence
