Szilágyi Miklós (1939 – 2019)

Harmincöt évvel ezelőtt, 1986-ban csatlakozott az MTA Néprajzi Kutató Csoportjához Szilágyi Miklós (1939–2019), akinek munkásságát Boldog-Bernád István mutatja be a BTK Néprajztudományi Intézet Adattárában őrzött hagyatékán keresztül.

Szilágyi Miklós tudományos életműve igen szerteágazó. Munkásságának gerincét a magyarországi népi halászat kutatása és az alföldi mezővárosok történeti-néprajzi vizsgálata képezi, de emellett foglalkozott a vadfogás, a méhészkedés és a népi építkezés témáival, ahogy kutatástörténettel, néprajzi forráskritikával (például a paraszti életrajzok, memoárok, történelmi eseményekre vonatkozó elbeszélések kapcsán) és a helytörténeti kutatással összefonódó néprajzi adatgyűjtés és elemzés módszertanával is. Ahogy Paládi-Kovács Attila méltatta korábban: „Sokoldalú tudományos munkássága a terepmunkától és levéltári adatgyűjtéstől kezdve a gondos forráskritikán, adatrendszerezésen, elemzésen és értékelésen át vezet el a típusalkotásig, az általánosításig és elméletalkotásig, a történeti folyamatok megragadásáig.”[1]

Szilágyi Miklós 1986-ban csatlakozott az MTA Néprajztudományi Kutatócsoportjához, ahol kezdetben az Adattári Osztály, később a Társadalomnéprajzi Osztály vezetője volt, 1997-től 2002-ig pedig tudományos igazgatóhelyettesként tevékenykedett. Nevét a mai napig szeretettel emlegetik a Néprajztudományi Intézetben, az idősebb munkatársak kollégaként és barátként, a fiatalabbak tanárukként őrzik emlékét.

Szilágyi Miklós 1939. február 4-én született Tiszafüreden. Tanulmányait is itt végezte egészen a gimnáziumi érettségiig. Tanulóéveiből, az 1950-es évekből származhat a hagyaték legrégebbi tárgya, egy iskolás füzet, amelybe ceruzával több versét is feljegyezte. A versírással Debrecenben sem hagyott fel, ahol 1957-től kezdve tanult az egyetemen magyar és néprajz szakon. Ebből az időszakból is több dokumentumot őriz az Adattár, a legkiemelkedőbb az 1959-es, 12 gépelt oldalból álló dolgozata: Az építőáldozat szokása az erdélyi magyarságnál.

Szilágyi Miklóst tanára, Gunda Béla orientálta a halászat kutatása felé, ami igencsak nagy hatással volt életművére. A későbbi években is tartották a kapcsolatot, levélváltásuk meghatározó eleme az Adattár birtokában lévő, igen impozáns terjedelmű Szilágyi-levelezésnek. Gunda meg volt róla győződve, hogy tanítványának a tudományos életben a helye, ezt meg is írta pár évvel később, amikor Szilágyi Miklós már múzeumigazgatóként dolgozott:

„Tulajdonképpen teljesen felesleges Miklósnak különböző külső munkákban részt venni. Én aggódva láttam azt, hogy különböző városi munkákba ír, részt vesz számára teljesen felesleges közmunkákban. Néki mindenképpen centrális kérdések irányába kell fordulnia s akadémiai szinten gondolkozni. Ehhez Miklósban messzemenően meg is van a képesség és a készség. Nagyon kérem, hogy vessen le mindenféle sallang-munkát s a hivatali feladatain túl, amelyek nem kevesek, csak a magasabb szintű munkába kapcsolódjon bele.”[2]

Noha karrierívéből következett volna az egyetemi pálya, Szilágyi Miklós 1963-ban otthagyta Debrecent, és Szolnokra ment, ahol a Damjanich János Múzeum muzeológusa, illetve a Tiszaparti Gimnázium tanára lett. 1964-ben a gyulai Erkel Ferenc Múzeum igazgatójává nevezték ki – mindössze huszonöt évesen.

Szilágyi Miklós múzeumigazgatóként és helyi értelmiségiként sokat tett a kulturális élet fejlesztéséért: kiállításokat szervezett a kortárs művészeknek, cikkeket írt a helyi és országos lapoknak. Az Adattárban megtalálhatóak az ekkoriban írt beszédek, rádióbeli előadások és kiállításmegnyitók gépelt szövegei. Ezek már csak azért is roppant izgalmas dokumentumok, mert archiválásuk példaértékű, rendjüket azonban szükségszerűen meg kellett változtatnunk a hagyaték egészére és az Adattár lehetőségeire való tekintettel. Szilágyi Miklós rendszeresen készített másolatot az írásairól annak érdekében, hogy mindig maradjon nála egy példány. A műveit évek szerint rendszerezte, és egy egyszerű képlet (X+Y=Z) révén tartotta számon a teljesítményét: feljegyezte az adott évben eddig megírt művek folióinak számát (X), a jelenlegi mű folióinak számát (Y) és az immár meglévő összes mű folióinak számát (Z). Emellett rögzítette a szöveg elküldésének vagy elhangzásának idejét és helyét, valamint azt, hogy az utólag megjelent-e, és ott-e, ahová először küldte. Azt is feltüntette, ha nem publikálásra szánta a szöveget. 

 

 

Két példa az archiválásra

 

 Szilágyi Miklós rendkívüli munkabírását mutatja, hogy miközben múzeumigazgatóként dolgozott, jelentős kulturális tevékenységet folytatott és családot alapított, nagy aktivitással végzett tudományos kutatómunkát is. 1968-ban feleségével, Sz. Bányai Irénnel (aki nemcsak magánéletében, de több kutatásban is társa volt) és jó barátjával, Bellon Tiborral (akinek a Szilágyi-levelezés és alighanem az Adattár leghumorosabb levelét köszönhetjük) Erdélybe utaztak a Magyar Néprajzi Atlasz számára anyagot gyűjteni. Az út során Járán szálltak meg a helyi evangélikus lelkésznél, gyűjtöttek Magyarlétán, Torockón, Kövenden és Tordán is, valamint ellátogattak Kolozsvárra. Az útról készült fotók a hagyaték képanyagának különösen érdekes dokumentumai közé tartoznak.

 

Szilágyi Miklós és kísérői Székelykőn 1968-ban

 

A hagyaték anyaga arról is árulkodik, hogy egy-egy új helyre, közegbe kerülve Szilágyi Miklós elkezdte az adott településre, tájegységre vonatkozó adatokat cédulázva kigyűjteni, legyen szó szakirodalomról vagy kézirattári forrásokról. Így járt el például a Ceglédre való költözés alkalmával 1969-ben, miután elnyerte az ottani Kossuth Múzeum igazgatói állását. Az Adattárban található, Szilágyi Miklós céduláit tartalmazó dobozok széles körű tájékozódására vallanak, helytörténeti adatoktól a néprajzi kérdéseken át az írókig vagy újságcikkekig. Ezeknek az anyagoknak a nagy része kézzel írt, ám találni közöttük gépelteket is, mint amilyen például a Kisújszállás és Vidéke újság cikkeinek gyűjteménye a századfordulóról. Akadnak a cédulák közt olyan csemegék is, mint a kunsági káromkodásokat összegyűjtő kis boríték. Noha ma már az internet és a könnyen kezelhető adatbázisok a rendelkezésünkre állnak, e cédulákat máig érdemes kézbe venni kutatási segédletként, ha egy-egy témához keresünk szakirodalmat, vagy éppen a 20. századi kutatások menetébe szeretnénk belelátni. 

 

 

„Dr Szilágyi Miklós múzeumigazgató”

 

Szilágyi Miklós múzeumigazgatói pályájának utolsó állomása Szekszárd volt, ahol szintén rengeteget fáradozott a tudományos és kulturális élet felvirágoztatásán, illetve a fiatalok kulturális nevelésén (utóbbiból hosszú távú barátságok is kialakultak). A hagyaték ebből az időszakból is szolgál izgalmas fényképekkel, például a Tambovban (Szekszárd oroszországi testvértelepülésén) tett látogatás során készült fotókkal. A megyei vezetés is tudta, hogy „Wosinsky óta nem ért el ilyen magas színvonalat a múzeum”[3], ám idővel világossá vált Szilágyi Miklós számára, hogy megalkuvás nélkül nem folytathatja munkáját, mint írta egy levelében: „El fog következni a dilettantizmus rémuralma, a hatalom statisztálása mellett.”[4] 1981-ben otthagyta hát a múzeumigazgatói széket, és családjával Budapestre költözött, ahol a Néprajzi Múzeumban kapott állást mint osztályvezető. 1986-tól a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatócsoportjában kezdett dolgozni. Volt az Adattári Osztály és a Társadalomnéprajzi Osztály vezetője, 1997 és 2002 között intézetigazgató-helyettes, majd pedig 2002-től haláláig tudományos tanácsadóként tevékenykedett. Emellett 1988 és 2002 között az ELTE Tárgyi Néprajzi Tanszékén oktatott egyetemi docensként.

Az Adattár a legtöbb emléket Szilágyi Miklós budapesti időszakából őrzi. Ide tartoznak a  Néprajztudományi Intézet rá vonatkozó hivatalos dokumentumai, pályázatok, kéziratok (köztük még egy kötetterv is: Öregek mondják – Élmények és tapasztalatok a szóbeliségben –), vagy akár az általa készített életútinterjúk (gépiratban és némelyik hangszalagon is). Szilágyi Miklós az 1980-as évek második felében gyűjtötte a legtöbb életútinterjúját, melyeknek gépiratai több vaskos dobozt töltenek meg. Az interjúk között ott vannak például a kisújszállási Szabó Lukáccsal készített beszélgetések, amelyek később A személyes paraszti tudás érvényessége című kötet alapjául szolgáltak. Szilágyi Miklós mindemellett a diákjainak is szervezett gyűjtőutakat. Ilyen volt például a szokolyai nyári gyakorlat, mely igen jól dokumentált: megmaradtak a levelek, bizonylatok, a névsor, illetve az egyik diák által készített cédulák is.

 

 

Az Öregek mondják rezüméje (Nagyításhoz kattintson a képre!)

 

 

Utolsó éveiben is folyamatosan dolgozott, többek között hozzálátott a Társadalomnéprajzi Lexikon megírásához, s noha a hatalmas vállalkozás java elkészült, befejezését meggátolta a halála. A lexikon töredékessége ellenére is impozáns munka, mely mind nyomtatott, mind digitális formában az Adattárba érkező kutatók rendelkezésére áll.

Noha Szilágyi Miklós életében több gyűjtési anyagát és munkáját is átadta az Adattár számára, hagyatékának legnagyobb részét a halála után a szobájában talált dokumentumok képezik. Bár a hagyaték legterjedelmesebb részét a gyűjtések (azon belül is az életútinterjúk gépiratai) és a cédulák teszik ki, a kutatás számára feltehetően a legfontosabb anyagot Szilágyi Miklós levelezése jelenti (ennek nagy részét a család adta át az Adattárnak). A leveleken keresztül bepillantást nyerhetünk a 20. század második felének értelmiségi világába, a vidéki kulturális élet lehetőségeibe és változásaiba, különféle néprajzos vállalkozásokba és valamelyest Szilágyi Miklós magánéletébe is. Mindezek mellett a kéziratok, különlenyomatok (az ajánlások révén szintén fontos dokumentumai a kapcsolatrendszernek), meghívók, képek, hangkazetták és kutatási anyagok 2021 őszétől mind rendezetten várják az Adattárba érkező kutatókat.

Szilágyi Miklós kutatói hagyatékának darabszintű jegyzéke hamarosan elérhető lesz a Néprajztudományi Intézet honlapján. Az adattári anyagok mellett a vidéki múzeumokban őrzött dokumentumok listáját is közölni fogjuk.

                                                                                                                                                                       Boldog-Bernád István

 

 

Szilágyi Miklós hagyatéka dobozokba rendezve 

 

[1]     Paládi-Kovács Attila: Szilágyi Miklós köszöntése. In: Bali János – Jávor Kata (szerk.): Merítés, tanulmányok Szilágyi Miklós tiszteletére. Budapest: MTA Néprajzi Kutatóintézet, 2001. 7.

[2]     Gunda Béla Sz. Bányai Irénnek, Debrecen, 1976. október 14., MTA NTI VII. 10. b.

[3]     Szilágyi Miklós Oláh Miklósnak, Szekszárd, 1980. november 27. MTA NTI VII. 10. b.

[4]     Uo.

 

Felhasznált irodalom és források

Gunda Béla Sz. Bányai Irénnek, Debrecen, 1976. október 14. MTA NTI VII. 10. b.

Paládi-Kovács Attila: Szilágyi Miklós köszöntése. In: Bali János – Jávor Kata (szerk.): Merítés, tanulmányok Szilágyi Miklós tiszteletére. Budapest: MTA Néprajzi Kutatóintézet, 2001. 5–7.

Szilágyi Márton szóbeli és írásbeli közlései.

Szilágyi Miklós Oláh Miklósnak, Szekszárd, 1980. november 27. MTA NTI VII. 10. b.

Szilágyi Zsófia: Édesapám. Litera (2019. június 24.) Link: https://litera.hu/irodalom/publicisztika/szilagyi-zsofia-edesapam.html

 

 

Kutatói hagyatékok a BTK Néprajztudományi Intézet Adattárában című sorozatunk további közleményei

Bednárik János – Szakál Anna: Archívumi reneszánsz 

Svégel Fanni: Borászat és szőlőkultúra: Égető Melinda (1941–2011) hagyatéka a Néprajztudományi Intézet Adattárában

Svégel Fanni: Magyar folklorisztika európai perspektívában Dömötör Tekla (1914–1987) hagyatéka a Néprajztudományi Intézet Adattárában