Dokumentumfilm készült az Amerikába vándorolt magyarok életéről „Burdosház Amerikából – Balogh Balázs néprajzkutató nyomában” címmel. A Zsigmond Dezső által rendezett filmet elsőként 2015. október 16-án, New Brunswickban (New Jersey, USA) mutatták be a New Brunswick-i Szent László Római Katolikus Templom közösségi termében, a Magyar Öregdiák Szövetség - Bessenyei György Kör szervezésében. A bemutatót beszélgetés, valamint Balogh Balázs, az MTA BTK Néprajztudományi Intézet igazgatójának előadása követte.
Dr. Szilágyi Miklósnak, az MTA BTK Néprajztudományi Intézet nyugalmazott tudományos tanácsadójának, a magyar halászati néprajz kutatása terén elért kiemelkedő eredményei elismeréseként, Államalapító Szent István ünnepe, augusztus 20-a alkalmából, Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Miniszteri Elismerő Oklevelet adományozott.
Az elismeréshez őszintén gratulálunk.
87. oldal / 92