Vajon mivel járulhat hozzá a néprajztudomány a globális klímaváltozás káros hatásainak csökkentéséhez? Klímakonferencia és szeminárium az Alfred Wegener Intézetben.
Gateway to the Arctic címmel immár hatodik alaklommal került sor az Alfred Wegener Intézet és a Poláris- illetve Tengerkutatás Helmholtz Központja szervezésében az Alfred Wegener Intézet bremerhaveni központjában arra a műhelymegbeszélésre és egyúttal kutatói szemináriumra, amely az arktikus térségekben megfigyelhető klimatikus anomáliák mélyebb megértésének, annak káros hatásainak csökkentésének illetve a sarkvidékéken élő őshonos népek problémáinak kérdéseit vitatta meg. A találkozó egyszerre volt tudományos megbeszélés, amelyen az eltérő kutatási területek (légkörfizika, kriológia, politilógia, antropológia és mások) képviseltették magukat, valamint egy olyan közös szeminárium is, ahol az arktikus kutatásokban érdekelt graduális és posztgraduális hallgatók a világ minden tájáról (Ghána, Marokkó, Japán, Törökország, Ukrajna, Oroszoroszág stb.) érkezve, valamint a Dekra médiatudományi főiskola filmrendező szakos hallgatói a résztvevő kutatók vezetésével kis csoportokban közös műhelyprojekteket valósítottak meg. Ezek az arktikus térségek egyes égető kérdéseit világították meg (pl. a hagyományos ökológiai ismeretek és a tudományos kutatások kapcsolatát, vagy a tudományos diplomácia lehetőségeit a klímaváltozás kapcsán) illetve megvitatták a klímaváltozás kérdését népszerűsítő módon a nagyközönség elé táró filmek készítésének alapvető kérdéseit.
A háromnapos eseményen intézetünket Mészáros Csaba képviselte, aki előadása mellett a hagyományos ökológiai tudás átadhatóságáról szóló műhelymegbeszélés vezetője is volt. És hogy mi a válasz a feltett kérdésre? Mit adhat hozzá a néprajztudomány a klímaváltozás pontosabb megértéséhez? Nem mást, mint a sok-sok helyi példát arra, hogy mitől ellenállóbb, életképesebb egy közösség a sokrétű ökológiai változásokkal szemben, valamint megmutathatja azt, hogy lehet sokkal érzékenyebb, intimebb viszonyunk a környezetünkkel, mint ahogy azt a nyugati gondolkodás (élesen elválasztva egymástól a természetet és társadalmat) sugallja.
Mészáros Csaba