A Keszeg Vilmos és a HUN-REN BTK Néprajztudományi Intézet kutatója, Szakál Anna szervezte tudomány- és kutatástörténeti konferencia 2024. október 3. és 5. között zajlott Kolozsváron. A 33 előadó sorában Intézetünk hat kutatója is előadást tartott.
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Intézete, a Kriza János Néprajzi Társaság és az MTA Kolozsvári Akadémiai Bizottsága szervezte, immár 16. alkalommal megtartott tudomány- és kutatástörténeti konferencián intézetünk kutatója, Bognár Szabina előadásában azt járta körbe, hogy a Tagányi-kutatásban – elsősorban Kövér György és Szeberényi Gábor munkáiban – milyen jelentősége van a levelezés és azon keresztül a kapcsolatháló elemzésének. Kitért arra, hogy az eddig feltárt egodokumentumok miként befolyásolják a Tagányi-pályaképet, milyen tudomány/kutatástörténeti jelentősége van a Tagányi levelezéséből kirajzolódó kapcsolathálónak. Az előadásban hangsúlyosan jelent meg Tagányi Károly néprajztudományi kapcsolatrendszere. A hallgatóság átfogó képet kapott arról, hogy a magyar népi jogélet 20. századi kutatásában milyen jelentősebb egodokumentumok fordulnak elő, s milyen jelentőséggel bírnak a kutatógenerációkon átívelő ún. mester-tanítványi viszonyok, melyek a 19. század végétől a 20. század egészén áthúzódva biztosították a jogi néprajzi kutatások folytonosságát.
Bognár Szabina előadás közben. Fotó: Szakál Anna
Arany László 1862 nyarán jelentette meg Eredeti népmesék című gyűjteményét, amely megjelenését követően szinte azonnal az egyik legkitűnőbb népmesekorpuszként kanonizálódott, és máig meghatározza a magyar népmesei nyelvről és stílusról kialakult képzeteinket. Gulyás Judit Arany László erdélyi utazása 1861-ben című előadásában kiindulásként azt mutatta be, hogy e gyűjtemény kapcsán visszatérő toposszá vált az utóbbi évtizedek tudományos és ismeretterjesztő írásaiban, hogy az Eredeti népmesék létrejöttét egy erdélyi, közelebbről székelyföldi népmesegyűjtő úttal kötik össze, amelyen Arany László és nővére, Arany Juliska vettek (volna) részt. Az előadás cáfolta, hogy Arany Juliska ilyen mesegyűjtő úton vett volna részt Erdélyben, valamint azt is, hogy az Eredeti népmesék erdélyi, székely meséket tartalmazna, emellett összefoglalta a rendelkezésre álló adatok és egy újonnan előkerült forrás segítségével, hogy jelenlegi tudásunk szerint kikkel, kiknél, merre és miért járt Erdélyben Arany László 1861-ben.
Nagy Zoltán a 19. század végi Szibéria-kutató, Pápai Károly egy az alkohol kérdésével foglalkozó bekezdésének értelmező olvasatát adta, kommentálva és keretbe helyezve annak állításait, összeolvasva azt más 19. századi magyar kutatók állításaival, illetve a 21. század Szibéria-irodalmával is. Az értelmezés során az előadó az alábbi kérdéseket tárgyalta: az alkoholfogyasztás összekapcsolása az akkulturáció kérdésével; a kupecek és a terepkutatók szerepe a vodka elterjedésében; az alkoholfogyasztás lehetséges kapcsolata az éghajlati viszonyokkal; az állam alkoholfogyasztást korlátozó gyakorlatai; az őslakosok vodkaivási és „(nem)ivási” gyakorlata; az alkoholfogyasztás-gender; a részegség és a bűn fogalmának összefüggései; végül az őslakosok ágenciájának kérdése.
Nagy Zoltán előadás közben. Fotó: Szakál Anna
Nagy Zsolt, intézetünk tudományos segédmunkatársa az MTA Lendület Etnoökológia Kutatócsoport tagjaként beszélt Nagy Olga folklórkutató–társadalomnéprajzos és egykori egyetemi professzora, Gunda Béla szakmai kapcsolatának alakulásáról. Nagy Olga egyetemi éveiről és professzorához fűződő viszonyáról, szakmai kapcsolatuk további alakulásáról is rendkívül szűkszavúan vallott visszaemlékezéseiben. Előadásában Nagy Zsolt az eddig feltárt egodokumentumok és egyéb források (levelezés-töredékek, gyűjtőnaplók, jegyzetek, gyűjtőcédulák stb.) alapján kísérelte meg a korábban ismeretlen adatokat beilleszteni e szűkszavú visszaemlékezésekbe, ezáltal árnyaltabb képet nyújtani elsősorban Nagy Olga pályájának indulásáról, diákkori gyűjtéseiről, valamint a Gunda Bélával való megismerkedésének körülményeiről, és végül a közel öt évtizedig tartó szakmai kapcsolat megszakításoktól, konfliktusoktól sem mentes további alakulásáról.
Nagy Zsolt előadás közben. Fotó: Szakál Anna
Pócs Éva, a Néprajztudományi Intézet nyugalmazott tudományos főmunkatársa előadásában Diószegi Vilmos magyar néphittel kapcsolatos kutatásait foglalta össze, azzal a céllal, hogy a köztudat „samanizmus-kutató” Diószegi képét kiegészítse a magyar néphitet a samanizmus problematikájától függetlenül is kutató és kutatását inspiráló és szervező Diószegi képével. Tematikája: 1. Diószegi életrajzának magyar néprajzzal, folklorisztikával, muzeológiával kapcsolatos vonatkozásai. 2. A néprajz illetve antropológia iránti érdeklődésének első inspirációi, a magyar ősvallással kapcsolatos célkitűzések. 3. A magyar néphit ettől független kutatásának indulása, későbbi fázisai. Diószegi céljai, tervei és ezek megvalósulásának módozatai, gyűjtési, kutatási módszerei (tematikus monográfiák: Luca-napi hiedelmek és szokások, a halottlátó, népi gyógyászat; állatgyógyítás; halottkultusz; más szakemberek és laikus gyűjtők bekapcsolásával helyi néphitmonográfiák; más szakemberekkel közösen a magyar néphit egész tematikáját felölelő atlaszok: Néphit-atlasz, Népi Gyógyászati Atlasz, Észak-Dunántúli Néphit Atlasz, a Magyar Néphit Topográfiája; más szakemberekkel közösen archívumok létrehozása: Néphit Archívum, Népi Gyógyászati Archívum). 4. A kutatásszervező Diószegi (kérdőívek készítése, működtetése, autodidakta gyűjtők és szakemberek beszervezése, inspirálása; kérdőívhálózatok kialakítása). 5. Diószegi néphitkutató munkásságának mérlege: a nevéhez kötődő, általa írt, valamint az ő elgondolásai alapján és inspirációi nyomán létrejött művek. A kutatás 2. világháború utáni újraindulásáért, megújulásért tett kutatásszervező erőfeszítései Diószegit a 20. század legjelentősebb magyar folklórkutatóinak sorába emelik.
Szakál Anna előadásában azt az előfeltevést fogalmazta meg, hogy a 19. század első felében a Kolozsvári Unitárius Kollégium mellett a nagyenyedi Református Kollégium lehetett a másik olyan haladó szellemiségű közeg, ahonnan számos, később a népköltészeti gyűjtésben is szerepet vállaló protestáns írástudó került ki. A nagyenyedi kollégium vonzáskörébe tartozó személyek egyik fontos jellemzője lehetett a román nyelv és kultúra alaposabb ismerete és a románokhoz való közvetlenebb viszonyuk; mindez az adatközlők kiválasztásában is komoly szerepet játszhatott. Az előadásban részletesebben bemutatott idősebb Zeyk János (1786–1860) egyike lehetett azoknak, akik román–magyar vegyes lakosságú közegben szocializálódva a román kultúrát és népköltészetet alaposabban megismerhették és bizonyos szövegek írásbeli rögzítését is megkezdhették. Az idősebb Zeyk János kéziratos hagyatékában fennmaradt gyűjtemény nagy valószínűséggel az erdélyi népköltési gyűjtések egyik legkorábbika lehet.
Szakál Anna előadás közben. Fotó: Berki Tímea
A konferencia szilágysági szakmai kirándulással zárult Czégényi Dóra vezetésével. A szervezési munkát Keszeg Vilmossal közösen Szakál Anna végezte. Az előadások írott változatából tematikus kötet készül.
A konferencia résztvevői Zilahon Wesselényi Miklós szobra előtt. Fotó: Gazda Enikő
A konferencia résztvevői Czégényi Dóra vezetésével Zilahon. Fotó: Nagy Zsolt
A konferencia programja elérhető innen: http://www.kjnt.ro/infoteka/330
