A kétnapos tanácskozás a szervezők által feltett kérdésekre reflektáló kerekasztal beszélgetésekből, a résztvevők rövid hozzászólásaiból, majd az ezek nyomán kialakuló vitablokkokból állt. A megjelenteket a tanácskozás szervezői, Landgraf Ildikó (BTK Néprajztudományi Intézet), Pócs Éva és Tóth G. Péter („Kelet–Nyugat” Vallásetnológiai Kutatócsoport), valamint Ilyefalvi Emese (ELTE BTK Folklore Tanszék) köszöntötték.

 

Hárman a szimpózium szervezői közül: Pócs Éva, Tóth G. Péter, Ilyefalvi Emese

 

Öt szekció járta körül a folklorisztika nagy múltú, s a jelenig ható paradigmáit, szekciónként átlagosan öt-hat résztvevővel. A Műfajiság a folklórban az egyik legsarkalatosabb kérdést, a kutatás alapfogalmait tárgyalta. Az előadók egy része történeti dimenzióban, másik részük inkább elméleti oldalról közelítette meg a kérdést. Abban azonban egyetértettek, hogy a merev műfaji hierarchiában való gondolkodás sem a jelenkori folklórfelfogásunkkal, sem pedig a korábbi korszakok gyűjtéseivel nem egyeztethető össze. Ennek számos oka van, egyebek mellett a folklór fogalmának folyamatos szélesedése, amely a műfajiságukban jól megragadható mese, anekdota vagy ballada mellett olyan jelenségeket is befogadott az idők során, mint az igaztörténet vagy éppen a mém.

 

Az első szekció előadói: Landgraf Ildikó, Mikos Éva, Tamás Ildikó, Küllős Imola, Keszeg Vilmos, Gulyás Judit, valamint az egyik hozzászóló, Csörsz Rumen István

 

A következő három szekció a folklór dokumentálásának és rendszerezésének kérdéseit járta körül a hagyományos formáktól a digitális módszerekig. A  Rendszerek a folklorisztikában: a folklór cédulaarchívumai szekcióban főként az elmúlt másfél évszázadban keletkezett analóg adatbázisok archiválásának és használhatóságának nehézségeivel szembesítették az előadók a hallgatóságot.

 

A második szekció előadói: Granasztói Péter, Mikos Éva, Tóth G. Péter, Szakál Anna, Pócs Éva, Hesz Ágnes

 

A Katalógusok, indexek szekcióban a katalogizálás elméleti és módszertani kérdéseit érintették a résztvevők, illetve több egyéni rendszerezési megoldást is részleteztek. Emellett néhány, a közelmúltban napvilágot látott katalógus értékelésére is sor került.

 

A harmadik szekció előadói: Landgraf Ildikó, Vargha Katalin, Olosz Katalin, Pócs Éva

 

A digitális adatbázisok, tezauruszok, indexek téma körül alakult ki talán a legpezsgőbb párbeszéd a tanácskozás során. A számítástechnika, illetve a világháló új lehetőségeket teremtett a folklór adatok tárolása, valamint a folklór történeti forrásainak nyilvánossá tétele és kereshetősége szempontjából egyaránt, egyúttal további problémákat is generált, mint amilyen a fenntarthatóság kérdése, vagy a szerzői jog.

 

A negyedik szekció előadói: Ilyefalvi Emese, Hauptman Gyöngyi, Tóth G. Péter, Odler Zsolt, Bednárik János

 

Az utolsó szekció (A folklorisztika történeti forrásainak gyűjtése, közzététele és hálózati kutatása) a folklór történeti kutatásához kapcsolódott. Egyfelől azt a kérdést boncolgatták a kerekasztal résztvevői, hogy miképpen bővül a folklór írott forrásainak sora, pl. vallásos ponyvanyomtatványok, archív sajtótermékek, vagy akár szépirodalmi művek bevonásával. A szekció másrészről a történeti források nyilvánossá, széles körben kutathatóvá tételének módszertani nehézségeivel foglalkozott.

 

Az ötödik szekció előadói közül: Tóth G. Péter, Mikos Éva, Keszeg Vilmos, Frauhammer Krisztina, Szakál Anna

 

 

 A tanácskozás résztvevői

 

A kétnapos eszmecsere számos kérdést nyitott meg, amelyek további gondolkodást és egyeztetést tesznek szükségessé. A szimpóziumon elhangzott vitaindítók, korreferátumok és hozzászólások anyaga a tervek szerint nyomtatott formában is napvilágot lát.

                                                                                                                                                                                                                     

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                       Mikos Éva

 

 

A felvételeket Ilyefalvi Emese, Szakál Anna és Szilágyi Levente készítették.

A konferencia programja ide kattintva letölthető (pdf).