A Szabadtéri Néprajzi Múzeumban, Szentendrén 2026. július 8-án megtartott nemzetközi konferenciával zárult le a Néprajztudományi Kutatóintézetnek az NKFIH támogatásával megvalósult, négyéves konzorciumi kutatási projektje
Lezárult a hazai néprajztudomány és muzeológia elmúlt éveinek egyik legösszetettebb alapkutatási programja. 2026. július 8-án a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum Füzes Endre Konferenciatermében rendezték meg az Örökségkonstrukciók kortárs közösségi színtereken – Identitás, emlékezet, reprezentáció című projektzáró nemzetközi konferenciát. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) támogatásával megvalósult, multidiszciplináris konzorciális program záróeseményén a néprajztudomány, az antropológia és a muzeológia hazai és külföldi képviselői összegezték az elmúlt négy év elméleti és gyakorlati eredményeit. A nagyszabású alapkutatás széles körű intézményi összefogással, konzorciumi formában valósult meg: a Szabadtéri Néprajzi Múzeum, a Néprajzi Múzeum, az ELTE HTK Néprajztudományi Kutatóintézete és a HUN-REN-DE Néprajzi Kutatócsoport munkatársai négy éven át dolgoztak a közös projektben.
A szentendrei tanácskozást Szegedy-Kloska Tamás, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgatói kabinetvezetője moderálta. A szakmai programot Cseri Miklós főigazgató köszöntője és a projekt átfogó értékelése nyitotta meg. Ezt követően Eva Kuminková tartott vitaindító előadást The Secret Life of Heritage: Objects, Places and Communities in a Living World of Culture címmel, amely a kutatás tárgyát nemzetközi perspektívába helyezte. A délelőtti szekcióban Nagyné Batári Zsuzsanna a Skanzenben végzett tárgyi örökségkutatásokról számolt be, míg Prikler Szilvia Beatrix a tájházak komplex helyi szerepét elemezte az épített, tárgyi és szellemi kulturális örökség megőrzésében. Az európai fókuszú témák után a perspektíva tágításaként Régi Tamás kelet-afrikai (Kilimandzsáró régió) tárgyi kultúrakutatásokba engedett betekintést, míg Paréj Gabriella és Zatykó Vivien a bulgáriai krími tatárok és törökök örökségét és kulturális emlékezetét mutatta be. A délutáni blokkban Bartha Elek a szakrális örökségelemek jelentőségét hangsúlyozta, Marinka Melinda pedig nemzetiségi példákon keresztül mutatta be az ismeretátadási és örökségesítési színtereket.
Az ELTE HTK Néprajztudományi Kutatóintézet munkatársainak eredményeit és a négy év legfontosabb mérföldköveit Báti Anikó ismertette átfogóan. A munka gerincét a Kárpát-medence rendkívül változatos színterein végzett néprajzi és antropológiai terepmunkák, valamint a szisztematikus archívumi és levéltári forráskutatások adták. A hazai helyszínek közül a kézműves- és háziipari központok (Harta, Heves, Mezőkövesd, Csongrád), az iparvárosok (Dunaújváros, Miskolc, Salgótarján) és kistelepülések kaptak kiemelt szerepet. A határon túli kutatások az erdélyi Kalotaszeg falvaira és Nyárád mentére, valamint a kárpátaljai Nagydobronyra és Tiszapéterfalvára fókuszáltak. A tematikus csomópontok a háziipari szövetkezetek 20. századi működését, a táplálkozást (food heritage), az ipari múlt emlékezetét, valamint a kisebbségi és vallási közösségek (pl. vidéki zsidó emlékhelyek) identitásstratégiáit vizsgálták.
A négyéves projektidőszak rendkívül produktív publikációs és tudományos aktivitást eredményezett. A legfontosabb elméleti és empirikus eredményeket az Acta Ethnographica Hungarica nemzetközi folyóirat tematikus különszáma és egy Open Access tanulmánykötet (Ament-Kovács Bence – Eitler Ágnes szerk. Örökségképzés, kulturális emlékezet, identitás), valamint három önálló monográfia reprezentálja (Balogh Balázs – Fülemile Ágnes: Történeti idő és jelenlét Kalotaszegen; Eitler Ágnes: Színre vitt népi kultúra; Cseh Fruzsina: A Csongrádi Háziipari Szövetkezet szőnyegkészítői).
A projekt eredményei nemcsak a néprajztudomány belső fejlődése és az egyetemi oktatás számára hoztak újdonságot, hanem közvetlen társadalmi, gyakorlati haszonnal is járnak. Segítséget nyújtanak a helyi közösségeknek és döntéshozóknak a regionális stratégiák kidolgozásában, a tudatos, minőségi örökségkép megrajzolásában. A tudományos eredmények szélesebb körű disszeminációját kurátori kiállítások, podcastok és dokumentumfilmek bemutatása is hatékonyan támogatta a program során. Az előadás kitért a projekt nemzetközi téren is kiemelkedő tudományszervező sikerére: a Néprajztudományi Kutatóintézet adott otthont a neves nemzetközi táplálkozáskultúra-kutató szervezet, a SIEF Food Research Working Group 24. konferenciájának, amelyen 14 ország kutatói vettek részt, és anyaga egy angol nyelvű tanulmánykötetben jelent meg: Anikó Báti – Patricia Lysaght (eds.): Living Eating Habits, Revitalized Foodways and the Concepts of Tradition and Food Heritage címmel. Az ott elhangzott előadások és a kapcsolódó konferenciakötet is visszaigazolta, hogy a táplálkozáskutatás kiválóan alkalmas az örökség fogalmának kritikai és interdiszciplináris értelmezésére.
Báti Anikó ezután saját kutatását is részletesebben ismertette. Párhuzamos örökségek: identitás, reprezentáció és táplálkozáskultúra című előadásában a táplálkozáskutatást állította a középpontba, amely az utóbbi években az örökség-diskurzusok egyik legdinamikusabban fejlődő területévé vált. Egy Pest vármegyei példát feltáró esettanulmányán keresztül bemutatta, hogy az ételkészítés és a mindennapi étkezési szokások miként válnak kulturális reprezentációvá, a hagyományőrzés és hagyományteremtés lokális eszközévé, valamint a kortárs identitás részévé.
Az intézeti kutatások másik kiemelt, az ipari múlt emlékezetét vizsgáló csomópontját képviselte Nickel Vira Réka A Perecesi bányatelep kulturális öröksége című prezentációja. Miskolc-Pereces hazánk egyik legjelentősebb, máig sajátos karakterrel bíró bányászkolóniája. A kutató rávilágított arra a rendhagyó jelenségre, hogy a rozsdaövezetekre jellemző társadalmi traumák és a bányabezárások utáni deindusztrializáció ellenére a volt bányászok és leszármazottaik körében ma is rendkívül erős lokális identitás és pozitív önkép tapasztalható. A kutatás módszertani bázisát kiterjedt terep- és anyaggyűjtés adta, a résztvevő megfigyeléstől kezdve a mélyinterjúkig, valamint a lakosság köréből gyűjtött privát naplók és fotóhagyatékok elemzése. A kutatás sikeresen mutatta be, hogy a szellemi és kulturális örökség hogyan válhat közösségi erőforrássá.
A konferencia szakmai lezárásaként angol nyelvű kerekasztal-beszélgetésre került sor Csonka-Takács Eszter elnökletével, amelynek aktív résztvevője volt a Néprajztudományi Kutatóintézet munkatársa, Cseh Fruzsina is, aki rávilágított az örökség fogalmának összetettségére és Eva Kuminkovával, Régi Tamással és Vadász Mártonnal diskurzust folytatott a nosztalgia szerepéről az örökségesítési folyamatokban. Egyetértés alakult ki abban, hogy a néprajzkutatónak jelentős felelőssége van abban, hogy kutatásaival miként befolyásolja a helyi közösségek örökségértelmezését. Az élénk és szakmailag jelentős kerekasztalbeszélgetés a jelenlévő közönség hozzászólásaival majd ünnepélyes zárszóval ért véget.
A projektzáró konferencián megtekinthető volt egy nagyszabású poszterkiállítás is, amelynek keretén belül minden résztvevő tudományos műhelynek lehetősége volt bemutatni legfőbb kutatási eredményeit. A kiállítás ősztől további budapesti és vidéki helyszíneken is látható lesz.
Nickel Vira Réka
Fotók: Nickel Vira Réka, Tamás Ildikó
