Varadinum-díjban részesült Magyar Zoltán, a HUN-REN BTK Néprajztudományi Intézet tudományos főmunkatársa. A Festum Varadinum Alapítvány, a Bihar Megyei RMDSZ és a Debrecen Város Önkormányzata által alapított díj ünnepélyes átadására a 33. Festum Varadinum zárórendezvényeként, 2025. május 25-én került sor a nagyváradi Szigligeti Színházban.

Szabó Ödön RMDSZ-es parlamenti képviselő a laudációt tartja. Fotó: Vígh László

A Varadinum-díj a partiumi magyar kultúra érdekében kifejtett alkotótevékenység legrangosabb elismerése. Mint azt laudációjában Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei elnöke elmondta, e díjat Magyar Zoltán a bihari régiót is felölelő kutatásaiért kapta. Szabó Ödön külön is kiemelte a díjazottnak a Szent László-hagyományok megörökítése terén végzett munkásságát, valamint mindazokat a folklórkiadványokat, melyek Magyar Zoltán révén a bihari magyarság epikus népköltészetét reprezentálják. A laudációban említésre kerültek a díjazottnak a környező tájegységhez szorosan kötődő kötetei is (Érmelléki népmondák; Népmondák a Fekete-Körös völgyében; A tündérek vára. Révi népmondák; Mátyás király Körösréven. Géczi Hegedűs Sándor történetei).

Mint azt Szabó Ödön elmondta: „Magyar Zoltánnak a magyar folklórhagyományok, az UNESCO által is védettnek nyilvánított szájhagyományozott szellemi örökség megörökítése terén végzett több évtizedes tevékenysége nélkül az utánunk következő nemzedékek számottevően szegényesebb magyar hagyományvilágot ismerhetnének. Magyar Zoltán folklórgyűjtői tevékenysége Kriza Jánoshoz és Kallós Zoltánhoz mérhető. Magyarországon kívül tíz országban végzett néprajzi terepmunkát, a magyar mese- és mondahagyomány terén egymaga több folklórszöveget jegyzett fel, mint néprajzkutató elődei és kortársai együttvéve. Erdélyben, illetve a mai Szlovákia és Szlovénia területen alig van olyan magyarlakta település, ahol néprajzkutatóként ne járt volna a helyi hagyományanyag feltárása és megörökítése céljából. Számos nagytudású népi mesemondót ő fedezett fel, és adta közre népköltészeti repertoárjukat önálló kötetekben – köztük a révi mesemondóról szóló gyűjteményt is. Legutolsó könyve a Collegium Varadinum által kiadott Érmelléki népmondák, amelynek ezen a héten tartottuk ünnepélyes bemutatóját a Léda-házban.”

A Varadinum-díj ünnepélyes átadása. Fotó: Vígh László

Magyar Zoltán 1967-ben született Kiskőrösön. 1993-ban szerzett történelem-néprajz-irodalom szakos diplomát a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen. Ugyanitt védte meg PhD disszertációját 2000-ben. Dolgozott a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen, a Magyar Nemzeti Múzeumban és a londoni The Grail Centre-ben. 1997 óta az MTA Néprajzi Kutatóintézetének (jelenlegi nevén: HUN-REN BTK Néprajztudományi Intézet) kutatója. Eddig 126 önálló kötete és több mint négyszáz egyéb tanulmánya jelent meg magyar és idegen nyelven. Alapítója és szerkesztője a Magyar Népköltészet Tára, a Documentatio Folkloristica, a Documentatio Epica, a Documentatio Folkloristica Carpathica, A Nemzeti Kultúrtörténet Kincsestára és a Szakrális Népköltészet című szövegfolklorisztikai könyvsorozatoknak. 2011 óta az Ethno-Lore szerkesztője. Fő kutatási területei: folklórszövegek tudományos rendszerezése, történeti mondák, magyar néphit és szentkultusz, mesemondók repertoárja. Főbb művei: Szent István a magyar kultúrtörténetben (1996); Torna megyei népmondák (2001); Halhatatlan és visszatérő hősök (2001); A csángók mondavilága (2003); A magyar népi kultúra régiói II. (2011); A magyar történeti mondák katalógusa I–XI. (2018); Erdélyi magyar hiedelemmonda-katalógus I–IV. (2021); Moldvai csángó mondakatalógus I–II. (2022); Történetmondás és ökológiai tudás (2022); Bestiarium Hungaricum (2023).

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                   Magyar Zoltán