A HUN-REN Bölcsészettudományi Központ Néprajztudományi Intézet és a HUN-REN Nyelvtudományi Kutatóközpont együttműködésének köszönhetően készült el a Schmidt Éva életművét bemutató honlap, amelynek bemutatása 2024. július 9-én (kedden) 15 órakor kezdődik az MTA Humán Tudományok Kutatóházában.
Két éve nyílt meg a kutatók számára az obi-ugor népek neves kutatójának, Schmidt Évának a hagyatéka. A páratlan gyűjteményt feldolgozó munka két egymásra épülő projekt keretében indult meg. A teljes hagyaték rendszerezése, feldolgozása több éves kutatómunka során valósulhat csak meg. Az elkészült, bemutatásra váró honlap jelentősége abban áll, hogy lehetővé teszi a folyamatos kutatómunka eredményeként bővülő kutatási anyagok közzétételét.
A rendezvény vendégei Rima Szlepenkova, Tamara Pjatnyikova, Ljudmila Homljak, Zoja Rjabcsikova, Schmidt Éva egykori hanti munkatársai és segítői lesznek, akik az eddigi feldolgozásban is részt vettek, és akiknek az együttműködésére reményeink szerint a továbbiakban is számítani lehet.
Időpont: 2024. július 9. (kedd) 15 óra
Helyszín: MTA Humán Tudományok Kutatóháza, földszinti tanácsterem (1097 Budapest, Tóth Kálmán utca 4.)
Az eseményt Prószéky Gábor, a HUN-REN Nyelvtudományi Kutatóközpont főigazgatója nyitja meg.
A bemutató házigazdája Szilágyi Zsolt, a HUN-REN BTK Néprajztudományi Intézet tudományos főmunkatársa lesz.
A bemutató részletes programja ide kattintva letölthető (pdf).
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!