Morvay Judit 1923-ban született Budapesten, hivatalnok-értelmiségi családban. Édesapja id. Morvay Géza, az Országos Postatakarékpénztár tisztviselője, édesanyja Sümeghy Gabriella volt. Morvay Gézának összesen kilenc testvére volt, köztük Morvay Péter néprajzkutató. Az anya, Sümeghy Ella háztartásbeli volt, nevelte három gyermekét, és a visszaemlékezések szerint ő volt a családi emlékezet hordozója. A házaspárnak összesen három gyermeke született: Judit, Géza és Éva. Édesapjuk a Trencsén vármegyei alsódraskóczi Morvay nemesi család leszármazottja volt. Az első világháborúban besorozták katonának, majd a Horthy-rendszerben vitézi rangot kapott. A család így a zuglói Vitéztelepen kétszobás családi házban élt, szerény körülmények között. A második világháború lezárása után pár évig Morvay Géza jobb pozícióba került a postánál, azonban 1948-ban, a kommunista politikai fordulat után menesztették, ezután textilgyári segédmunkásként, majd vendéglátóipari dekoratőrként kereste kenyerét. (Morvay Judit önéletrajza, MTA NTI VII. 4. a. 24.; Morvay Ferenc családtörténeti visszaemlékezése)
A Morvay család (MTA NTI VII. 4. F. Morvay Judit hagyatéka)
A család legidősebb gyereke, Morvay Judit 1930-ban kezdte meg iskolai tanulmányait a Százados úti Elemi Iskolában. 1934-től a nyolcosztályos Zrínyi Ilona Leánygimnáziumban tanult, ahol 1942-ben érettségizett. Ugyanezen évben beiratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára, magyar–történelem–művészettörténet szakra. Itt fordult érdeklődése a néprajz felé, elkezdett néprajz szakos előadásokat látogatni, majd a Néprajzi Intézet könyvtárosaként dolgozott. 1944 januárjában a család anyagi helyzete miatt megszakította, és csak a háborút követően folytatta tanulmányait. A köztes időben a Magánalkalmazottak Biztosító Intézeténél vállalt kisegítő munkát. Egyetemi oktatói között volt többek között Pais Dezső, Mályusz Elemér, Gerevich Tibor, Vajkai Aurél, Domanovszky Sándor, Viski Károly és Ortutay Gyula is. 1948-ban szerzett bölcsészdoktori oklevelet néprajztudományból, summa cum laude minősítéssel. Disszertációját egy Budapest környéki falu gazdálkodásának változásáról írta, amelynek eredményei későbbi táplálkozástörténeti munkáit inspirálták. (Morvay Judit egyetemi leckekönyve, MTA NTI VII. 4. a. 15.; Morvay Judit önéletrajza, MTA NTI VII. 4. a. 24.)
Morvay Judit elemi iskolai osztálya (MTA NTI VII. 4. F. Morvay Judit hagyatéka) Karácsonyi családi fotó (MTA NTI VII. 4. F. Morvay Judit hagyatéka)
1949-ben a Néprajzi Múzeumban kezdett dolgozni tudományos segédmunkatársi beosztásban, a Táplálkozásgyűjtemény kezelőjeként. Egy évre rá muzeológusi kinevezést kapott, és áthelyezték a Múzeumok és Műemlékek Országos Központjához. Ekkor a Magyar–Szovjet Társaság titkára volt. 1951 szeptemberétől ismét a Néprajzi Múzeumban dolgozott, egészen 1972-ig, amikor az MTA Néprajzi Kutató Csoport tudományos munkatársa lett. 1976-ban kelt önéletrajza szerint ezekben az években kandidátusi értekezésén dolgozott, amelyet a műrokonsági formákból tervezett elkészíteni. Külföldi tanulmányutakra utazott többek között Csehszlovákiába, Romániába, a Szovjetunióba, Finnországba, Bulgáriába és Lengyelországba. Az akadémiai kutatócsoportban főként a szlovákiai (Nyitra környéki, zoboralji) és az akkori Szovjetunió területén, Kárpátalján élő magyarokkal foglalkozott, de kutatta a Felső-Tiszavidék (Szatmár) és az Észak-Mátra (palóc) lokális, néprajzi sajátosságait is. (Morvay Judit önéletrajza, MTA NTI VII. 4. a. 24.)
A muzeológus
Morvay Judit kezdeti táplálkozástörténeti érdeklődéséből kibontakozó, a Néprajzi Múzeum kötelékében készített munkái lokális specifikumokat tártak fel. Ilyen volt az Ünnepi táplálkozás a Boldva-völgyében (1950) című munkája, amely egy tájegység sajátosságait dolgozta fel. Korai munkái arról tanúskodnak, hogy a monografikus látásmód már pályája kezdetén meghatározónak bizonyult számára. Mezőkövesdi tanulmányában már egyértelműen a tárgyak és a társadalom kapcsolatát vizsgálta, az etnikus specifikumok és a tárgyhasználat figyelembevételével. Vezetése alatt a Táplálkozásgyűjtemény jelentősen gyarapodott, amihez ő maga is hozzájárult folyamatos tárgygyűjtéseivel. Az 1960-as évektől rendszeresen beszámolt a szerzeményezésekről a Néprajzi Értesítőben, ahol számot adott a tárgyak jellegéről, esztétikai sajátosságairól és társadalmi értékükről is. Vagyis a gyűjtés és gyarapítás során azt a szemléletet követte, miszerint a tárgyak társadalmi beágyazottsága kiemelkedő fontossággal bír (Rékai 2000).
Muzeológusként tagja volt a Magyar Néprajzi Atlasz szerkesztőbizottságának is: egy-egy település táplálkozási és rokonsági viszonyait vizsgálta. Az 1950-es évek közepén kezdődő munka során Morvay Judit 74 térképlapot készített, illetve részt vett a gyűjtőfüzetek és a gyűjtési útmutatók publikálásában is (Ament-Kovács 2021). Muzeológusi munkájához kapcsolódott a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum Felső-Tiszavidék (Szatmár) tájegységének megtervezése. E munkálatok során is a lokális jellegzetességek iránti érdeklődés és a témák monografikus feldolgozásának igénye, valamint a komplex látásmód határozta meg kutatói és gyűjtői szemléletét. A berendezési tárgyak gyűjtése mellett feladatai közé tartozott az épületek kiválasztása, tervezése, a katalógus elkészítése. Mivel ez volt az első és sokáig az egyetlen tájegység, így a Skanzen felépítésének elvi és módszertani létrehozásában is nagy szerepet játszott Morvay Judit szemléletmódja és gyűjtői karaktere. Itt végzett munkájáért, Bodrogi Tibor felterjesztésére kapta meg a Szocialista Kultúráért kitüntetést 1968-ban (Morvay Judit levele Ortutay Gyulának, 1967.10.26. MTA NTI VII. 4. Morvay Judit hagyatéka).
Morvay Judit a Néprajzi Múzeumban (MTA NTI VII. 4. F. Morvay Judit hagyatéka)
Múzeumi kollégáival együtt meghatározó gyűjteménygyarapító kutatásokat végzett. Fejős Zoltán meglátása szerint „Csilléry Klára és Morvay Judit gyűjtéseként létezett a bodonyi gyűjtemény is, de ezt nem kezelték, nem tartották fenn önállóan”(Fejős 2000, 33). Másik jelentős, szintén táji monografikus gyűjtését Szatmárban végezte Molnár Máriával közösen. Ennek eredményeképpen hatvan tárggyal gyarapodott a Földművelés-gyűjtemény és százhatvaneggyel a Táplálkozásgyűjtemény (Szuhay 2000, 64; Rékai 2000, 304). E munka során Morvay és Molnár figyelmet fordítottak a társadalmi rétegek szerint elkülönülő tárgyhasználat dokumentálására, illetve a hétköznapi tárgyak gyűjtésére is. A szatmári tárgygyűjtés azért is figyelemreméltó, mert a nagy szakmai tekintélyű, Fél Edit nevéhez kötődő átányi gyűjtéstől eltérően a tárgygyűjtés és a kiállítás módszertanában Morvay a szelektálást tartotta helyesnek (Morvay – Molnár 1966). Unikális felfedezése a korc nélküli pendely, amely e korábban ismeretlen szabástípus mintapéldájává vált a gyűjteményben (Morvay 1957). De nemcsak a gyarapítást, hanem az elemzést is feladatának tekintette. Kresz Máriával közösen dolgozták ki a táplálkozás tárgyi kultúrájának rendszerezőelveit, és publikálták gyűjtési útmutatóként (Morvay – Kresz 1973).
A Néprajzi Múzeumban eltöltött évek nem voltak zökkenőmentesek Morvay Judit számára, sem szakmai, sem magánéleti szempontból. Az eredetileg jogász végzettségű néprajzkutatóval, Szolnoky Lajossal 1949-ben házasodtak össze. Két lányuk született: Katalin (1950) és Anna (1953). Házasságuk azonban tíz évvel később véget ért. A válást követően is egy intézményben, sőt több szakmai projekten közösen dolgoztak, ami kisebb-nagyobb feszültségeket szült. A helyzetet tovább bonyolította, hogy Morvay Judit még a válás évében, 1959-ben összeházasodott Diószegi Vilmossal, aki szintén a Néprajzi Múzeumban dolgozott, és akinek ez szintén a második házassága volt. A Diószegi 1972-ben bekövetkezett halálig tartó házasságuk túlmutatott az életközösségen, egymás szakmai-szellemi partnerei is voltak.
A Szolnoky család az állatkertben (MTA NTI VII. 4. F. 7. Morvay Judit hagyatéka); Morvay Judit és lányai (MTA NTI VII. 4. F. 4. Morvay Judit hagyatéka); Morvay Judit és Diószegi Vilmos (MTA NTI VII. 3. F. 59. Diószegi Vilmos hagyatéka)
Többek között szakmai konfliktusairól tanúskodik Morvay Judit levelezése, amelyben a kollégáival történő ütközések és súrlódások kapnak hangot több oldalról. A levelek alapján azt feltételezhetjük, hogy Morvay Judit nem igazán találta meg a saját közegét a Néprajzi Múzeumban. Az 1960-as évek végén többször felvetődött a lehetőség, hogy átkerüljön az akadémiai kutatócsoportba; ez az évekig húzódó bizonytalanság méltatlan helyzetbe sodorta a kutatót. Egy Ortutay Gyulának címzett levelében megírta, hogy több kifogás merült fel vele kapcsolatban, pontosabban a jellemére vonatkozóan a kutatócsoportban. De nemcsak személyes, hanem szakmai okok miatt is szeretett volna átkerülni a kutatócsoportba. A múzeumi, kollektív munkákkal terhelt időszak elvonta attól a társadalomkutatástól, amelyet elsődleges feladatának tekintett. Kandidátusi disszertációját is szerette volna befejezni, amelyet aztán soha nem készített el (Morvay Judit levele Ortutay Gyulának, 1967.10.26. MTA NTI VII. 4. Morvay Judit hagyatéka). Dátumozatlan, feltehetően a hatvanas évek végén kelt leveléből kiderül, hogy milyen viszonyokat eredményezett számára a munkahelyváltás perspektívája.
„Kb. 5 éve állandóan szőnyegen van átkerülésem a Kutatócsoporthoz, s hozzá kell tennem, hogy ezt a tervet nem én indítottam el. Szinte minden évben szóba jöttem a januári státuszok elosztásánál, de valahogy az utolsó percben soha sem sikerült ennek a lehetőségnek megvalósulnia. Munkahelyemen, a Néprajzi Múzeumban tudták ezt a perspektívát, s ennek tudatában már évek óta mint elmenni készülő munkatársat kezelnek. Nem szólanék most a szubjektív megnyilvánulásokról, amelyek elmenetelemmel kapcsolatban még a hűtlenséget is emlegették, csak azokról a konkrét hátrányokról, amelyek éppen a Csoportba kerülésem terve óta értek: már évek óta nem kaptam fizetésemelést, tekintettel elmenetelemre, s labilis helyzetem miatt a munkakörök elosztásánál sem jöttem számításba. Fokozottan érvényesültek ezek a szempontok az elmúlt évben, amikor a Múzeum élére új vezető került. [Feltehetően Hoffmann Tamás 1969-es kinevezésére utal – a szerk.] Mikor látta, hogy többszöri perspektivikus marasztalása ellenére is a Csoportnak tett elkötelezettségemre hivatkozva nem kívánok a Múzeumban maradni, – magától értetődően semmiféle tervnél, munkaköri változásnál stb. nem vett számításba, gyakorlatilag eltávozottnak tekintett. Jelenlegi helyzetem a Néprajzi Múzeumban tisztázatlan, s egy kicsit nevetséges, semmiképpen sincs arányban az itt végzett 20 évi munkámmal (ezt különben jól lemérhetem kortársaim és fiatalabb kollégáim helyzetén).” (Morvay Judit levele Ortutay Gyulának, é. n. MTA NTI VII. 4. Morvay Judit hagyatéka)
A Morvay Judit által sérelmesnek érzett megnyilvánulások sorába tartozik, hogy az Európai Néprajzi Atlasz 1974-es nemzetközi munkaértekezletére nem kapott meghívást. Levelében kifejtette, hogy ő volt az egyetlen, az MTA Néprajzi Kutató Csoportban dolgozó tagja a Magyar Néprajzi Atlasz szerkesztőbizottságnak, aki kezdetektől és megszakítás nélkül dolgozott az Atlaszon. Az értekezleten tárgyalt témák közül hármat Morvay Judit térképezett (női ing, szalonna feldolgozása, bölcső), ennek ellenére a táplálkozás témáihoz Kisbán Esztert kérték fel hozzászólónak (Morvay Judit levele Ortutay Gyulának, é. n. MTA NTI VII. 4. Morvay Judit hagyatéka).
A társadalomkutató
Az 1948 utáni tudományos életet is érintő átszervezés következtében, az 1950-ben létrehozott néprajzi munkacsoportok és munkaközösségeken belül Morvay Juditot a Táplálkozás Munkacsoport vezetésével bízták meg, amely a hús és a tej táplálkozásban betöltött szerepét vizsgálta és ennek kapcsolatát az állattartással (Morvay 1951). Emellett részt vett a tiszaigari kutatásban, amelynek keretében szintén a táplálkozás témájával foglalkozott. Miután a korai kutatásait meghatározó, táplálkozástörténeti vizsgálatait lezártnak tekintette, a hatvanas évektől a társadalomvizsgálatok problémakörei kerültek érdeklődése középpontjába: a 19. századi népi társadalom intézményeit, elsősorban a családformákat, vérségi és műrokonsági kapcsolatokat tanulmányozta. A nagycsalád, a had és a nemzetség meghatározása és specifikumai mellett a rokonság történeti vizsgálatai is foglalkoztatták. A családra és a társadalomszervezetre vonatkozó általános problémák mellett a lokális társadalom, kulturális csoportok strukturális és funkcionális rendeződése is érdekelte.
Morvay Judit gyűjtés közben (MTA NTI VII. 4. F. Morvay Judit hagyatéka)
A mezőkövesdi, illetve a palócokra koncentráló vizsgálatai alapozták meg legismertebb művét, az Asszonyok a nagycsaládban című kötetet (1956), amely már tisztán társadalomnéprajzi monográfia. A kötet azonban nem csupán az asszonyok életéről szól: a magyar néprajzkutatásban ez az első olyan monográfia, amely tulajdonképpen a társadalmi nemek hierarchiájával foglalkozik. Morvay Judit egy olyan úttörő kutatási koncepciót valósított meg, amely a nők életét, a nemek közötti és a családon belüli viszonyokat egy közösségen belül, az életút kezdetétől a végéig mutatta be. Előszavában Morvay így fogalmazott:
„Gondolt-e valaki arra, hogy a férfi, a családfő mellett ott állt egy másik ember is, aki a külső csapásokat még inkább szenvedte, akit a rendi törvények, a paraszti közösség szigorú hagyományai, a családi élet rideg rendje erős kötelékkel gúzsolt a »neki kiszabott helyre«. Ki gondolt az asszonyra? Meghallgatta-e valaki az anyát?” (Morvay 1981, 7)
A kötet öt észak-mátrai faluban (Bodony, Mátraderecske, Mátraballa, Maconka, Nagybátony) végzett kutatáson alapul, amit a kutató a palóc nagycsalád reprezentatív vizsgálatának tekintett. Legtöbb adatközlője Bodonyból származik, ahol főként a Jakab Szuszék család életéről tudósított Jakab Szuszék Gáborné Béres Gyurabá Kati révén. Katyi néni, ahogy ismerték és emlegették, közeli kapcsolatot ápolt Morvay Judittal a kötet megjelenését követően is. Diószegi Vilmos temetésére is eljött elsiratni az elhunytat a régi szokások szerint. (Szolnoki Katalin szíves szóbeli közlése)
Jakab Szuszék Gáborné Béres Gyurabá Katyi, Bodony, 1965. (Diósi Ferenc felvétele)
A két kiadást is megért könyv narratív írásmódot követ, hivatkozásokat nem használt a szerző. Bár nem írt részletes módszertani fejezetet, a tartalomból az olvasható ki, hogy Morvay Judit módszeres és aprólékos vizsgálatot folytatott. A könyvben végig tetten érhető vezetőelv a rokonsági terminusok pontos leírása, a kapcsolatok meghatározása, a család életének hely- és tárgyközpontú vizsgálata, amit az anyagi és a szellemi néprajzi vizsgálatok kombinációjának tekinthetünk. Morvay Judit tehát a palóc nagycsalád hétköznapi életének feltárását célozza meg triviálisnak ható, de elemi kérdésekkel: ki, hol, mikor és mit csinál?
„Ne csupán kései szánakozásunkat, de megbecsülésünket, tiszteletünket is fordítsuk hát a letűnt idők sokat szenvedő, keveset örvendező és csöndes heroizmussal küszködő parasztasszonyai felé. Az ő türelmes, hősies munkájukon is nyugodott családjaik léte, az ő munkájuknak, szívósságuknak is köszönhető, hogy a magyar parasztság ezen a földön annyi viszontagság közt megmaradt.” (Morvay 1981, 210)
Lokális sajátosságokat igyekezett feltárni a nagyrészt kiadatlanul maradt, 1960-as években megkezdett Zobor-vidéki gyűjtésében, amiből csupán résztanulmányok jelentek meg, például Az etnikai csoport fogalmának kérdéséhez a Nyitra-környéki magyar falvak vizsgálata alapján (1980). E témában idősebb korában is szakmai tanáccsal látta el a szlovákiai magyarok életét kutató kollégákat (Liszka, 2002). Az egy témát körüljáró kérdőívezés is ahhoz a lokális, tematikus, monografikus szemléletmódhoz kapcsolódik, amely a 20. század második felének kollektív néprajzi vállalkozásait is meghatározta. Morvay Judit a komasággal kapcsolatos kutatásának eredményeiből is csak részleteket közölt, például A komaválasztás stratégiái Kolozsnémán, 1750–1870 (1984). Morvay Juditnak a BTK Néprajztudományi Intézet Adattárába került hagyatékában a komaság-kérdőív a legnagyobb összefüggő kutatási anyag (MTA NTI VII. 4. c. 76–83).
Morvay Judit társadalomnéprajzi vizsgálatainak összegzését jelenthette volna a Magyar Néprajz VIII., Társadalom kötete, amelynek szerkesztésével Ortutay Gyula bízta meg 1976-ban. Ortutay halálát követően a munka megállt, és csak 1986-ban folytatódott, immár Hofer Tamás főszerkesztése mellett. A tíz tervezett fejezetből hármat Morvay Judit készített. A kötet azonban két év elteltével sem készült el, és Morvay Judit kivált a munkaközösségből. Ezt követően a kötet teljesen új koncepció mentén, csak hosszú évtizedek és személycserék után készült el. A kötetben Morvay Judit neve nem szerepel sem a szerzők, sem a szerkesztők sorában. Közreműködését csupán a kötet hányattatott sorsát részletező előszó említi (Paládi-Kovács 2000: 6–7).
Morvay Judit és Diószegi Vilmos (MTA NTI VII. 3. F. 93. Diószegi Vilmos hagyatéka)
Egy élet munkája
Morvay Judit 2002-ben hunyt el. Göröngyös tudományos életútjáról szakmai folyóiratban eddig nem jelent meg átfogó írás. A szakmai teljesítményét méltató legteljesebb szövegeknek az Acta Ethnologica Daniubianában és a Néprajzi Hírekben közölt nekrológok tekinthetők (Liszka 2002, Molnár 2003).Tudományos munkásságának dokumentumai széttagoltan találhatók egykori munkahelyei, a Néprajzi Múzeum, a Skanzen, illetve a volt MTA Néprajzi Kutató Csoport Adattárában. A több mint félezer kötetből álló szakkönyvtárát még életében a komáromi Fórum Kisebbségkutató Intézet Etnológiai Központjának ajándékozta (Liszka 2002).
A családnál lévő, körülbelül 0,5 iratfolyóméter terjedelmű hagyatékát lányai, Szolnoki Katalin és Szolnoki Anna ajándékozták a BTK Néprajztudományi Intézet Adattárnak 2021-ben. Az irategység három nagyobb részből áll. Az első nagyobb egységet személyes iratai alkotják, amelyek között a Morvay család és Morvay Judit első férje, Szolnoky Lajos családjának iratai is megtalálhatók. A második egység Morvay Judit levelezése, amely magában foglalja a neki küldött meghívókat, gyászjelentéseket és részvétnyilvánításokat, így ezek is a szakmai-baráti kapcsolatháló feltárására alkalmas hagyatékrészbe kerültek. Ehhez kapcsolódik a névjegyeket tartalmazó füzete, szakmai elérhetőségeket tartalmazó listái is. A Morvay-hagyaték harmadik nagyobb egységét szakmai munkásságának dokumentumai alkotják. Ezek között megtalálhatók lektori jelentései, vázlatai, a komaság vizsgálatának kérdőívei, a Skanzen Felső-Tiszavidék tájegység részdokumentációja és szatmári vizsgálatainak egy része. Az irategyütteshez egy fiatalkori és családi fotókat tartalmazó album digitalizált másolata (52 db fotó), és különálló fényképek (144 db) is tartoznak. Ezek között – a családi fotók mellett – épületdokumentációk, szakmai utazások, valamint gyűjtőutak fényképei találhatók. A hagyatékhoz szorosan kapcsolódik a Diószegi Vilmos hagyatékába (MTA NTI VII. 3.) került levelezés egy része, amely kettejük 1954–1971 között váltott leveleit tartalmazza (220 db).
Felhasznált források
Morvay Judit hagyatéka, Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézet Adattár, MTA NTI VII. 4.
Interjú Szolnoki Katalinnal (2023. 06. 26., készítette: Szakál Anna és Svégel Fanni)
Morvay Ferenc családtörténeti visszaemlékezése (Szolnoki Katalin tulajdona)
Felhasznált irodalom
Ament-Kovács Bence: A BTK Néprajztudományi Intézet Adattárának Magyar Néprajzi Atlasz különgyűjteménye. nti.abtk.hu, 2021.
Fejős Zoltán: Útmutató néprajzi gyűjtemények értelmezésére. In: Uő. (főszerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei. Budapest, 2000, 9–49.
Liszka József: Morvay Judit (1923–2002). Acta Ethnologia Danubiana, 4 (2002) 245–246.
Molnár Mária: Morvay Judit (1923–2002). Néprajzi Hírek, 32 (2003) 86–89.
Morvay Judit: Ünnepi táplálkozás a Boldva-völgyében. Ethnographia, 61 (1950) 148–171.
Morvay Judit: Munkaközösségek és munkacsoportok. Ethnographia, 62 (1951) 226–229.
Morvay Judit: A cserépedény a mezőkövesdiek kultúrájában. Néprajzi Értesítő, (1955) 31–64.
Morvay Judit: Korc nélküli pendely Nagybalogról. Néprajzi Értesítő, (1957) 39. sz. 279–282.
Morvay Judit: Az etnikai csoport fogalmának kérdéséhez a Nyitra-környéki magyar falvak vizsgálata alapján. In: Paládi-Kovács Attila (szerk.): Néprajzi csoportok kutatási módszerei. (Előmunkálatok a Magyarság Néprajzához. 7.) Budapest, 1980, 149-160.
Morvay Judit: Asszonyok a nagycsaládban. Budapest, [1956] 1981. (második kiadás)
Morvay Judit: A komaválasztás stratégiái Kolozsnémán, 1750-1870. In: Hofer Tamás (szerk.): Történeti antropológia. Budapest, 1984, 281–292.
Morvay Judit: Táplálkozás. In: Kardos László (szerk.): Tiszaigar. Egy tiszántúli falu életrajza, 1744–1944. Budapest, 1997, 76–79.
Morvay Judit – Kresz Mária: Táplálkozás, konyha, cserépedények. (Kérdőívek és gyűjtési útmutatók 12.) Budapest, 1973.
Paládi-Kovács Attila: Előszó. In: Sárkány Mihály – Szilágyi Miklós (szerk.): Társadalom – Magyar néprajz nyolc kötetben 8. Budapest, 2000, 5–9.
Rékai Miklós: Táplálkozásgyűjtemény. In: Fejős Zoltán (főszerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei. Budapest, 2000, 299–316.
Szuhay Péter: Földművelés-gyűjtemény. In: Fejős Zoltán (főszerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei. Budapest, 2000, 51–74.
Svégel Fanni
Az írás az ELTE BTK Néprajzi Intézet és a HUN-REN BTK Néprajztudományi Intézet együttműködése keretében a Kulturális és Innovációs Minisztérium ÚNKP-23-3 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.
