2023. március 24-én tartották a Magyar Nyelvtudományi Társaság éves közgyűlését, amelyen a hagyományoknak megfelelően a Társaság kitüntetéseit is átadták. Gulyás Zoltán térképész, a BTK Néprajztudományi Intézet Etnológiai Osztályának munkatársa a Fokos-Fuchs Dávid-díjat vehette át.
Fokos-Fuchs Dávid (1884–1977) finnugor nyelvész, folklorista emlékezetének megőrzésére a Fokos család alapítványt hozott létre, amely 1974-ben és 1978-ban már adományozott emlékdíjakat. A Magyar Nyelvtudományi Társaság keretei között azonban hivatalosan 1980-tól él a Fokos-díj, amelyet a finnugrisztika területén elismerésre méltó teljesítményt felmutató fiatal nyelvészeknek ítélnek oda.
Fokos-Fuchs Dávid kutatóútjai során a komi (zürjén) nyelvvel foglalkozva jutott el Komiföldre, illetve részt vett Reguly Antal és Pápay József hanti hősének-gyűjteményének kiadásában is. Így nem meglepő, hogy Gulyás Zoltán munkája, amely a finnugor kutatások úttörője, Reguly Antal térképészeti hagyatékának feldolgozására irányul, kivívta az adományozó bizottság elismerését.
Gulyás Zoltán
Gulyás Zoltán 2011-ben végzett az ELTE-n földtudományi alapszakon, majd 2013-ban a térképész mesterszakot is elvégezte. Doktori disszertációját 2017-ben védte meg. Értekezésében, amelynek témája Reguly Antal térképészeti munkássága volt, az Urál-hegység északi vidékét feltérképező Reguly kartográfiai munkáit dolgozta fel. Eddigi legfontosabb eredménye a Reguly Antal térképészeti munkássága című kötet, amely Reguly Antal születésének 200. évfordulójára jelent meg 2019-ben. Ez Reguly kartográfiai tevékenységének eddigi legalaposabb feldolgozása, 10 modern térképpel és 1665 földrajzi név elemzésével. Gulyás Zoltán munkássága jelentősen bővítette Reguly térképészeti és névgyűjtő munkásságáról szerzett eddigi ismereteinket.
2018 és 2021 között Gulyás Zoltán a zirci Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóház munkatársa volt, ahol társrendezőként részt vett a Regulyversum – mindent Regulyról című, az „Év Kiállítása Díj”-jal elismert állandó kiállítás létrehozásában. A múzeumban indult, majd 2021 óta a BTK Néprajztudományi Intézetében zajlik a Reguly Antal eddig kiadatlan kéziratainak közzétételét célzó NKFI K 143972 sz. pályázat, melynek keretében Gulyás Zoltán nemcsak Reguly térképészeti munkásságának, hanem a reformkori polihisztor egodokumentumainak – leveleinek, naplóinak – kiadásában is részt vesz. Az Urál-vidékre vonatkozó térképészeti ismereteivel a Schmidt Éva hagyatékát feldolgozó projekt munkáját is támogatja.