A Pázmány Péter Katolikus Egyetem címzetes docensi címét vehette át Szilágyi Zsolt, a BTK Néprajztudományi Intézetének tudományos főmunkatársa.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem fennállása óta első alkalommal tartotta diplomaosztó rendezvényét a Szent István Bazilikában. A 2023. február 24-én tartott ünnepi eseményen a PPKE Egyetemi Tanácsának határozata alapján kinevezéseket is átadott Dr. Kuminetz Géza György rektor. A rendezvényen többek mellett Szilágyi Zsolt, a BTK Néprajztudományi Intézetének tudományos főmunkatársa kapta meg a kitüntető, címzetes egyetemi docensi kinevezést.  

Dr. Kántor Zoltán, a Nemzetközi és Politikatudományi Intézet vezetője röviden összefoglalta a frissen kinevezett docens tudományos életrajzát és kiemelte, hogy oktatói tevékenysége mellett 2014-es megalakulása óta tagja a PPKE Modern Kelet-Ázsia Kutatócsoportjának. Szilágyi Zsolt részt vett az egyetem több mint száz  rendezvényének, workshopjának, pódiumbeszélgetésének létrehozásában. A Pázmány East Asia Club Hungary (vagyis a PEACH) rendezvények egyik legaktívabb és legkreatívabb résztvevője, szervezője, valamint a kutatócsoport Orient Expressz című podcastjának szerkesztője. A szak elindulása óta tart Belső-Ázsiával és Koreával kapcsolatos kurzusokat a PPKE BTK Kelet-Ázsia mesterszakon. Szilágyi Zsolt közreműködésének köszönhetően a Kutatócsoport a BTK Néprajztudományi Intézetével együttműködve majdnem egy tucat tudományos konferenciát szervezett, illetve több tanulmánykötetet is közösen adott ki.

Az eseményről szóló híreket lásd:

https://www.magyarkurir.hu/hirek/pazmanyos-diplomaatado-bazilikaban

Címlapkép: Szilágyi Zsolt, készítette: Szilágyi Levente