Az ember-állat kapcsolat perspektívái címmel rendezett konferenciát a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kara október 4-én, az állatok világnapjára időzítve. Az eseményen a BTK Néprajztudományi Intézet kutatói is előadást tartottak.
Habár az antropológia, amiként azt neve is sugallja, elsősorban az emberi közösségekkel és a kulturális jelenségekkel foglalkozik, az állatokra vonatkozó ismeretek egyre jelentősebb kutatási irányként jelennek meg a kortárs kutatásokban. Az antrozoológia, illetve az állat-tanulmányok (animal studies) mára jelentős szakirodalommal rendelkező vizsgálódási területté vált.
A Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karán rendezett konferencián, melynek fő szervezője Lovas Kiss Antal néprajzkutató volt, különböző tudományágak képviselői vitatták meg azt, hogy az emberek és az állatok közötti viszonyt miképp lehet megérteni. Az interdiszciplináris esemény kiváló fórumot nyújtott ahhoz, hogy etológusok, antropológusok, filozófusok, magatartáskutatók és néprajzkutatók megértsék egymás álláspontját. Intéztünk munkatársai közül Nagy Zoltán és Mészáros Csaba adott elő az eseményen.
A képen: Mészáros Csaba
Nagy Zoltán a hantik medvére vonatkozó képzeteit, érzelmeit mutatta be Medvék és emberek szibériai perspektívában című előadásában. Mészáros Csaba Állat-transzformációk és kategóriaváltások: Egy állat több megjelenése vagy több állat rokonsága északkelet-szibériai szaha vadászok tapasztalatai alapján” címmel az ökológiai antropológia fajokra vonatkozó megértési rendszereiről adott sajátos olvasatot szibériai terepmunkáinak tükrében.