2022. március 29-én a Néprajztudományi Intézet munkatársának előadásával vette kezdetét a nagy múltra visszatekintő veszprémi Mesefesztivál.
A Kabóca Bábszínház a Pannon Egyetemmel együtt, a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával szervezte meg idéna Mesefesztivált Veszprémben március 29. és április 2. között. A mese műfaját középpontba állító rendezvény immár 18. alkalommal került megrendezésre a dunántúli megyeszékhelyen, a korábbi évek gyakorlatához képest azonban jelentősen megújult formában. A hagyományosan a családoknak szóló változatos programok mellett a Mesefesztiválon idén hangsúlyos szerepet kaptak a szakmai szempontok. Koncertek és színházi előadások mellett folkloristák részvételével ismeretterjesztő előadásokra is sor került, melyekkel a szervezők elsősorban a bábos szakma képviselőit és a pedagógusokat kívánták megszólítani.
Domokos Mariann a rendezvény nyitóprogramjaként a Pannon Egyetemen tartott előadást március 29-én Népmese – irodalmi mese címmel, melyben a mesék történetiségére hívta fel a figyelmet. A több mint egy órás előadás középpontjában a meséknek az írásbeliséghez fűződő sokszorosan összetett viszonya állt. A mesék rögzítéséről, a nyomtatott írásbeliségben való terjedéséről és folklorizálódásáról főként 19. századi példákat ismertetett az előadó, melyeken keresztül bepillantást nyert a hallgatóság a magyar népmeseszövegek gyűjtésének történetébe. is. Az előadás kötetlen szakmai beszélgetéssel zárult a jelenlévő érdeklődők részvételével.