A hazai néprajztudomány reprezentatív, 132. évfolyamába lépő folyóiratának idei első számában a Néprajztudományi Intézet munkatársainak írásai is olvashatók.

 Az Ethnographia 2021. évi első számában Tamás Ildikó a koronavírus-járvány közösségi médiában terjedő folklórjának jellegzetességeit tárgyalja, míg Mészáros Csaba a néprajzi illetve az antropológiai megismerés természetéről ír tanulmányában. Iancu Laura a magyar népi Mária-költészetről szóló, Medgyesy S. Norbert szerkesztette kötetet, Paládi-Kovács Attila pedig egy Lükő Gáborral folytatott beszélgetéseket tartalmazó munkát ismertet. Mohay Tamás mutatja be a Bednárik János szerkesztette, A csodatévő tölgy őrzői című kötetet.

Az Ethnographia teljes tartalomjegyzéke az alábbiakban olvasható.

ETHNOGRAPHIA

Főszerkesztő: Viga Gyula, szerkesztők: Báti Anikó és Juhász Katalin.

132. évfolyam 

(2021) 1. szám

Tartalom

Tanulmányok és közlemények

Ilyefalvi Emese: A korpuszépítés dilemmái a folklorisztikai szöveggyűjteményeken túl: a fenyegetés beszédaktusa a kora újkori debreceni és Bihar vármegyei boszorkányperekben

Hesz Ágnes: „Légy szíves ezt a levelet elégetni, ha elolvastátok”: vernakuláris vallás a titkosrendőrségi aktákban

Tamás Ildikó: Az „első hullám”. A koronavírus folklórja a közösségi médiában a mémek példáján

Mészáros Csaba: Néprajz és antropológia (vagy a kettő együtt)

Gelencsér József: Vers a kirakodóvásárok hanyatlásáról

Kloska Tamás – Sári Zsolt: A nagy háború hatása a paraszti társadalomra

Valuch Tibor: A falusi/paraszti fogyasztás változásai a második világháborút követő évtizedekben

 

Könyvismertetések

Seydou, Christiane: Szilamaka és Pullori (fuláni eposz) (Tesfay Sába), Bodorová, Oľga: Hrnčiarstvo v Suchánskej doline (Gecse Annabella), Voigt Vilmos: Az európai folklór (Smid Bernadett), Bárth János: Jankováci levelek (Homoki-Nagy Mária – Nagy Janka Teodóra), Medgyesy S. Norbert (szerk.): Mária Anya – Mária Anyánk. Szűz Mária élete és alakja a magyar népi Mária-költészetben Erdélyi Zsuzsanna gyűjtése szerint (Iancu Laura), Bednarik János (szerk.): A csodatévő tölgy őrzői (Mohay Tamás), Fejős Zoltán: Amerikai magyar műtermi fényképészek az 1880-as évektől a második világháborúig (Deák Nóra), Schleicher Vera: Kultúrfürdő. Kulturális kölcsönhatások a Balaton térségében 1821–1960 között (Tóth Arnold), Ridovics Anna: Történelem pipafüstben (Haider Edit), Móri német tájszótár (Lukács László), Rostás Zoltán: Szétriasztva. Beszélgetések a kilencvenegy éves Lükő Gáborral (Paládi-Kovács Attila), Vukov Anikó Veronika: Csató Gábor énekeskönyve Tiszasasról (Deme Ágnes), Bihari-Horváth László: Csengők a magyar népi kultúrában (Viga Gyula)