2019. február 7-én az MTA Széchenyi téri főépületében a MTA BTK Néprajztudományi Intézet volt és jelenlegi munkatársai részvételével, nagy érdeklődés mellett tartották meg A magyar történeti mondák katalógusa c. kézikönyvsorozat bemutatóját.

2019. február 7-én az MTA Könyvtár és Információs Központ rendezvénytermében tartották meg nagy érdeklődés mellett az Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézet tudományos főmunkatársának, Magyar Zoltánnak A magyar történeti mondák katalógusa. Típus- és motívumindex című 12 kötetes kézikönyvsorozatának szakmai, sajtónyilvános bemutatóját. A rendezvényt a könyvsorozatot gondozó Kairosz Kiadó főszerkesztője, Mezei Károly nyitotta meg, majd Borsos Balázs, a Néprajztudományi Intézet igazgatóhelyettese mondott bevezető gondolatokat, külön is kitérve arra, hogy az MTA kormány által tervezett átalakítását követően hasonló nagyszabású tudományos művek létrehozására nagy valószínűséggel már nem nyílna lehetőség. A kézikönyvsorozatot Kríza Ildikó néprajzkutató, a kutatóintézet Folklór Osztályának volt vezetője ismertette, majd Hoppál Mihály, professzor emeritus, a kutatóintézet volt igazgatója méltatta a kiadványt, valamint folytatott beszélgetést a szerzővel. A rendezvényt diavetítéses „kiselőadás” zárta, amely keretében a szerző a magyar mondahagyományt vizuálisan is illusztrálva beszélt az egyes kötetek részletes tartalmáról és tematikájáról.

IMG 2481

IMG 2487

IMG 2490

IMG 2498

IMG 2505

kozonseg