Az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézete, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Modern Kelet-Ázsia Kutatócsoportja, valamint az Eötvös Loránd Tudományegyetem Távol-keleti Intézete és az ELTE Konfuciusz Intézete közös konferenciát rendez, melyre várják a kutatók jelentkezését.
Ma már evidencia, hogy a távol-keleti térség gazdasági és politikai súlya az elmúlt évtizedekben jelentősen megnőtt. Kínát, Japánt, Indiát vagy Dél-Koreát ma a világ vezető nagyhatalmai között tartják számon, a térség államainak érdekérvényesítő képessége egyre jelentősebb. Szintén egyre fontosabb szereplői a világgazdaságnak és -politikának Kelet-, Dél-, Délkelet- és Közép-Ázsia kisebb államai. Miközben sokan a távol-keleti térséget egységes tömbként szemlélik, elmondható, hogy az itt található országok egymástól jelentősen különböző fejlődési utakat jártak be, nemcsak a második világháború utáni időszakban, hanem az elmúlt egy-két évtizedben is. Közös pont azonban, hogy az újjáalakuló, gazdaságilag és politikailag is átstrukturálódó hatalmas régió minden országában igen jelentős szerepe van a nemzeti hagyományok megőrzésének, fenntartásának s gyakran újrafogalmazásának.
A konferencia arra keresi a választ, hogy az egyes országok társadalmi, politikai, sőt bizonyos esetekben gazdasági életében milyen sajátos szerepe van a nemzeti kultúrának, illetve a nemzeti kultúra gondozásának? Hogyan játszik ez szerepet az identitás megteremtésében és alakításában, a „nemzetkonstrukcióban”? A történeti és kulturális hagyomány alapján az egyes országok hogyan határozzák meg szerepüket a térségben? Milyen példákat találunk a hagyományos kultúrára is épülő „puha erő” alkalmazására vagy az önálló történeti hagyomány újjáépítésére? Hogyan alakulnak a nem államalkotó népek, nemzeti kisebbségek kultúrateremtő törekvései? Milyen hagyományos elemek játszanak szerepet a térség folyamatosan zajló modernizációjában? Milyen lehetőségei vannak a nemzeti kultúráknak a globalizáció korában? Hogyan kezdték a modern piaci környezetben brandként használni a hagyományos kultúra egyes elemeit?
A konferencia időpontja: 2016. április 8-9.
Helyszíne: Eötvös Loránd Tudományegyetem
Regisztráció: Részvételi szándékát 2016. február 25-ig szíveskedjen elküldeni a címre.
A jelentkezőktől 2016. március 4-ig kérjük az előadásuk absztraktját magyar és angol nyelven. Az absztrakt leadása a részvételi szándék megerősítését jelenti. Az absztraktot nem küldő jelentkezőket az előzetes listából kénytelenek leszünk törölni.
A konferencia nyelve magyar.
A konferencián nincs regisztrációs költség.
A konferenciafelhívás letölthető innen.