Az ELTE HTK Néprajztudományi Kutatóintézet Történeti Néprajzi Osztályának tudományos munkatársa Uradalom és plébánia: Helyi életvilágok a multietnikus Dél-Dunántúlon (1699–1767) című monográfiájával nyerte el az elismerést.

2026. február 23-án Freund Tamás, az MTA elnöke, Kollár László Péter, az MTA főtitkára, valamint Hudecz Ferenc, az MTA természettudományi alelnöke a 35 év alatti fiatal kutatók szakmai munkájának ösztönzését és a kiemelkedő tudományos eredmények elismerését célzó szakmai elismeréseket adott át a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában.

A díjátadó ünnepség résztvevői. Fotó: Nagy Attila Károly

Az Akadémiai Ifjúsági Díjat a Magyar Tudományos Akadémia egykori főtitkára, Köpeczi Béla alapította 1972-ben a tudományos élet területén dolgozó fiatal kutatók eredményeinek elismerésére. A díjban minden évben legfeljebb 25 kutató részesülhet, akik már eddigi pályájuk során is kiemelkedő egyéni teljesítményt nyújtottak a bölcsészet- és társadalomtudományok, az élettudományok vagy a matematikai és természettudományok területén. Az MTA illetékes tudományterületi osztályai rangsorolták a pályaműveket, amelyek alapján a Tudományértékelési Elnöki Bizottság alakította ki a díjazásra vonatkozó javaslatát, amely alapján az Akadémia elnöke döntött a díjazottak köréről.

kb 1 1

 Ament-Kovács Bence oklevele és az elismerés alapjául szolgáló kötet. Fotó: Ament-Kovács Bence

Az Akadémiai Ifjúsági Díjat Ament-Kovács Bence Uradalom és plébánia: Helyi életvilágok a multietnikus Dél-Dunántúlon (1699–1767) című pályaművével nyerte el, amely intézetünk honlapján ide kattintva szabadon hozzáférhető.

Az MTA beszámolója és a díjazottak teljes névsora ide kattintva olvasható.