- Pályázat címe: A népköltészeti gyűjtés mint társadalmi jelenség: Kiss Mihály, a Vadrózsák egyik meghatározó gyűjtőjének szerepei és munkásságának társadalomtörténeti kontextusa
- Futamideje: 2023. 09. 01. – 2026. 08. 31.
- Vezető kutatója: Szakál Anna, HUN-REN BTK NTI Folklór Osztály
- Pályázat típusa: Bolyai János Kutatási Ösztöndíj
- Támogató/finanszírozó szervezet: Magyar Tudományos Akadémia
- Projekt száma/azonosítója: BO 00806/23/1
A kutatás fókuszában az a kérdés áll, hogy mi volt az a közeg, amelyben az erdélyi népköltészeti gyűjtés megindult, milyen értelmiségi hálózatok léteztek, milyen más, a korban haladónak számító célkitűzések kapcsolódtak össze egymással, miért választotta valaki ekkor a népköltészeti gyűjtést, mennyire volt az értelmiségiek körében ez egy valóban progresszív tevékenység, és milyen népköltészet-felfogások éltek egymás mellett.
Kiss Mihály Szerencsének szerencséje címmel lejegyzett meséjének első oldala (Lelőhely: Néprajzi Múzeum EA 10697. 14. oldal)
Jelen kutatási projekt mindezekre a kérdésekre a leginkább kanonikusnak tartott 19. század közepi erdélyi népköltészeti gyűjtőhálózatra, a Vadrózsák gyűjtői körére vonatkozóan igyekszik választ keresni. Ehhez elsődlegesen a Kiss Mihály árkosi unitárius lelkész és esperes személyével és működésével kapcsolatba hozható dokumentumokat szükséges feltárni. Azért tekinthető ő kulcsfigurának a Vadrózsák gyűjtőhálózata szempontjából, mivel az 1840-es évektől kezdve Kriza János közeli barátjaként vett részt a népköltészeti gyűjtés munkájában, számszerűleg is kiemelkedő mennyiségű népköltészeti és nyelvészeti szöveget gyűjtve, illetve – az eddig feltárt források alapján – ő lehetett Kriza egyetlen olyan munka- és gyűjtőtársa, akivel a folklórszövegekről és gyűjtési, publikálási kérdésekről azonos módon gondolkoztak. Magáról ennek az értelmiségi hálózatnak az irányítójáról, Krizáról is, a forrásadottságok miatt, jelenleg egyedül Kiss Mihály felől megközelítve lehetséges írni.
Az alapvetően folklorisztikai és irodalomtörténeti megközelítésből induló kutatásban a mikrotörténeti perspektívában elkészített esettanulmányok egyúttal a (jellemzően unitárius lelkész és tanító) gyűjtők mindennapi életébe is betekintést adnak. Az arra alkalmas forráscsoportok (pl. konfliktusok, viták fennmaradt iratai) alapján sűrű leírások készítése is lehetségessé válik.
A kutatás végére részleteiben is feltárt lesz az erdélyi népköltészeti gyűjtés korai időszaka, valamint az ebben részt vállaló értelmiségi csoportosulások története. A Kiss Mihályt a középpontba állító köteten keresztül az 1850–1860-as évek időszakának folklorisztikai elképzelései (műfajokról, gyűjtésről, más tudományágakhoz való kapcsolódásokról, kooperációról stb.) is jobban láthatóvá válnak, illetve arról is egzaktabb képet alkothatunk, hogy mit jelentett gyűjtőnek lenni a 19. század közepén Erdélyben. Emellett az erdélyi unitárius alsópapság mindennapjait, a püspöki és az esperesi szerepkört mint a hálózatosodást segítő elemet is értelmezni lehet.
