A HUN-REN BTK Néprajztudományi Intézet munkatársa, Nagy Zsolt az MTA Lendület Etnoökológiai Kutatócsoport tagjaként 2024. szeptember 24. és október 6. között kéthetes terepmunkát végzett Erdélyben.
Nagy Zsolt 2024 őszén folytatott erdélyi terepmunkája során a helyi etnobotanikai kutatások eredményeinek hasznosítási, alkalmazási lehetőségeiről is tárgyalt a meglátogatott kutatóintézetek és néprajzi múzeumok munkatársaival, vezetőivel.
A terepmunkának a korábbi etnoökológiai és etnobotanikai gyűjtések kiegészítése mellett kettős célja volt. Egyrészt az 1972-ben meghirdetett Ezerjófű etnobotanikai gyűjtőpályázat anyagainak (gyűjtőfüzeteknek és herbáriumi lapoknak) teljeskörű feltárása és feldolgozása, illetve az anyaghoz kapcsolódó interjúk elkészítése. Másrészt egy a skanzen- és tájház-kertek hiteles kialakításának kérdéseit tárgyaló módszertani útmutató összeállítása, s ennek előmunkálataként néhány újabb erdélyi skanzen és tájház felkeresése, növényállományának felmérése, valamint az üzemeltetőkkel, muzeológusokkal való konzultáció és tapasztalatcsere. Az alábbiakban e két kutatási téma részletesebb bemutatására és a kéthetes terepmunka fontosabb eredményeinek ismertetésére vállalkozik intézetünk munkatársa.
1. Az Ezerjófű 1972 néven indított önkéntes növényismereti gyűjtés szervezését „lappangó etnobotanikai értékeink megmentésére” az országos pionírtanács (Pionírszervezet Országos Tanácsa) hetilapja, a romániai Jóbarát vállalta, az irányítással pedig az érdekelt szakterületek egy-egy kutatóját, Péntek János és Szabó T. E. Attila mellett dr. Rácz Gábort, Kónya Ádámot, Szabó T. Attilát, Faragó Józsefet, dr. Kós Károlyt és Kovács Sándort bízta meg. Az egységesítő módszertani utasításokat, a verseny állásáról szóló beszámolókat a folyóirat 1972. évi számai közölték.
A közel száz helységből beérkezett mintegy 4951 herbáriumi lap (az ezeket tartalmazó mintegy 4000 növénnyel) és a kapcsolódó gyűjtőnaplók, jegyzetanyag (mintegy 5000 nyelvi adattal) a felhívás sikerét jelzi. A pályamunkákat végül 1973-ban helyezték el az Árkosi Agronómusok Házában kialakított Etnobotanikai (és Mezőgazdasági) Herbáriumban. Innen került át később a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum gyűjteményébe.
Az 1972-es Ezerjófű pályázatra beérkezett herbáriumi lapok digitalizálása. Fotó: Kocs Annamária (2024. szeptember 26., Sepsiszentgyörgy)
Nem igazolható, hogy ennek a gyűjtőpályázatnak bármilyen hatása lett volna a hagyományos növényismeret iránt Magyarországon tapasztalható érdeklődés fokozódására, etnobotanikai szakkollégiumok kialakulására, az etnofarmakológia iránti érdeklődés felerősödésére, a történeti és jelenkori etnobotanika témakörébe vágó kötetek egyre gazdagodó folyamának a megjelenésére. Iskolateremtő hatása volt viszont Erdélyben, hiszen e publikációk nyomán indultak Rab János, Pálfalvi Pál és Miklóssy-Vári Vilmos gyimesi, gyergyói, illetve csíki kutatásai. E gyűjtőmozgalom jegyében kezdte szervezni közülük Miklóssy-Vári Vilmos Csíkszeredában az ún. etnobotanikai szimpóziumokat, amelyekre 1979-től 1985-ig négy alkalommal került sor különböző diszciplínák képviselőinek részvételével.
Megalakultak emellett az ún. etnobotanikai körök is Gyergyószentmiklóson, Székelyudvarhelyen, Zilahon és Szovátán. Ez is hatott Gub Jenő, Németh János, Vasas Samu és társaik kutatásaira. Pálfalvi Pál vezetésével a székelyudvarhelyi tanítóképző diákjai végeztek rendszeres terepmunkát, melynek eredményeként 1982–2000 között több dolgozat is született egy-egy település népi növényismeretéről és -használatáról. E mozgalom közvetlen-közvetett hatására jelent meg Erdélyben néhány új kutatási terület is, így a növényi házkörnyezet-kutatás, az aedobotanika vagy az 1990-es évektől fellendülő etnobiológia, továbbá az 1986 nyarán, a berni Nemzetközi Gazdaságtörténeti Kongresszuson önmagát megfogalmazó új tudománynak, a történeti ökológiának a társtudománya, az etnogeobotanika, illetve az etnoökológia. Napjainkban e vizsgálatok a korábbi, fajközpontú vizsgálatok folytatásának, elmélyítésének és tematikai kiterjesztésének is tekinthetőek. Ezért is fontos, hogy az 1972-es gyűjtés résztvevőiről és eredményeiről átfogó képet kapjunk.
Az 1972-es Ezerjófű etnobotanikai pályázat nyerteseinek gyűjtőfüzetei. Fotó: Nagy Zsolt (2024. szeptember 25., Sepsiszentgyörgy)
Nagy Zsolt ezúttal a Sepsiszentgyörgyre került dokumentáció revízióját, a herbáriumi lapok részleges és a gyűjtőfüzetek teljes digitalizálását, illetve tudományos feldolgozását végezte el. Ugyanakkor a pályázat egykori résztvevőivel és szervezőivel, így például Kolozsváron Péntek János nyelvészprofesszorral, az Ezerjófű egyik egykori főszervezőjével is készített rögzített interjúkat.
2. A múzeumokat tömörítő nemzetközi szakmai szervezet, a Múzeumok Nemzetközi Tanácsa (International Council of Museums – ICOM) 2022-ben tartott prágai kongresszusán többéves, alapos és mélyreható egyeztetés után közel másfélszáz nemzeti és nemzetközi bizottság véleményének figyelembevételével elfogadtak egy új múzeum definíciót is, melynek sarkalatos pontja a fenntarthatóság. Az ICOM-féle múzeum definíció mentén a szabadtéri (néprajzi) múzeumoknak és skanzeneknek, tájházaknak lehetőségük van hosszútávú stratégiájukba illeszteni a klasszikus múzeumi terek, feladatok, célok határain már-már túlmutató parasztkertek reprezentációjának, hasznosításának, rekonstruálásának problematikáját is.
A dokumentálható európai kezdeményezések, progresszív vállalkozások közül elsősorban a francia, majd a svéd, lengyel, olasz, spanyol, német, osztrák, belga, holland, dán és cseh ökomúzeumok (ecomuseums), tájobszervatóriumok (landscape observatories), tájparkok (landscape parks), archeobotanikai és környezetrekonstrukciós megvalósítások (archaeological open-air museums) számítanak etalonnak. Ezek tulajdonképpen olyan múzeumi kultúrtájakként értelmezhetőek, amelyek egy holisztikus rendszerben kapcsolják össze a természeti környezetet és annak szolgáltatásait, valamint az adott táj kulturális örökségét, szem előtt tartva a hely identitását, nagymértékben építve a lokális közösségekre és tagjaik tudására. Mint intézmények tehát a természeti és a kulturális javak együttesének kutatását, bemutatását, megőrzését és továbbfejlesztését is biztosítják egy olyan területen, amely reprezentálja a környezetet, a tájat és a hozzá kapcsolódó életmódot. A koncepció részeként a helyi hagyományos növényi házkörnyezetek dokumentálása, megőrzése vagy rekonstruálása, hosszú távú fenntartása is az elsőrendű feladatok között szerepel.
Jellegzetes gyergyói tájba illeszkedő épületek és hiteles növényi házkörnyezet a borzonti skanzenben. Fotó: Nagy Zsolt (2024. szeptember 28., Borzont)
Sajnos Erdély és Magyarország szabadtéri néprajzi múzeumaiban, skanzenjeiben, tájházaiban a tájökológiai szemlélet még alakulóban van, elsősorban csak a gondolatiság szintjén dokumentálható, ezért az eddig elért eredmények számbavétele és egy módszertani útmutató kidolgozása indokolt lehet. A hagyományos házak növényi környezetének kialakítási kérdését – az alapkutatások hiánya ellenére – több magyarországi és erdélyi falumúzeumban, tájházban ma már fontosságának megfelelően kezelik, az egykori kertek rekonstruálását is szem előtt tartják. Azonban e kertek gondozásáért felelős múzeumi dolgozók, a kisegítő személyzet, a terem- vagy hagyományőrök elhivatottsága, motivációi, képességei, hozzáértése, háttérismerete, affinitása is változó, ami később egy-egy kert szembetűnő gondozottságán vagy elhanyagoltságán is mérhető.
A felmerülő problémákkal, kihívásokkal a magyarországi és erdélyi intézmények igyekeznek megküzdeni, hiszen felismerték és az európai jógyakorlatokból, példákból látják, tudják, hogy a múzeumi kertek kialakítása és tevékenységekbe való aktív bevonása egyszerű eszköze lehet a természetvédelemre, környezettudatosságra nevelésnek, színtere a rehabilitációnak, a rekreációnak, az idősgondozásnak, a múzeumi kertpedagógiának, az integrációnak, akár még egy-egy kiállításnak is.
Nagy Zsolt e kérdések mentén folytatott tapasztalatcserét ezúttal többek között az alsócsernátoni, a sepsiszentgyörgyi, a gyergyószentmiklósi, a gyergyócsomafalvi, a borzonti és a kolozsvári skanzenek és tájházak muzeológusaival, illetve fényképen és írásban is dokumentálta azok növényi házkörnyezeteit, jógyakorlatait, illetve szakmai szempontból kifogásolható megvalósításait. Munkatársunk az így szerzett tereptapasztalatairól és korábbi gyűjtéseiről előre láthatóan a jövő évben az MTA Kolozsvári Akadémiai Bizottságának Néprajzi és Antropológia Szakbizottsága meghívására előadásban is beszámol. Ugyanakkor körvonalazódni látszik egy hosszabb távú együttműködés is a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum muzeológusaival, akikkel közösen az etnoökológiai kutatásokat is végző névadó születésének 100. évfordulójára egy kiállítással és tanulmánykötettel készülnek a helyiek.
A skanzenkertek a hagyományos gyümölcs-tájfajták és -változatok megőrzésének hiteles helyszínei is lehetnek. Fotó: Nagy Zsolt (2024. szeptember 24., Csernáton)
A kéthetes erdélyi terepmunkát és tapasztalatcserét az MTA Lendület Lokalitás a globális változások hálózatában: Az ökológiai antropológia mint közvetítő a helyi közösségek és a globális változások között a Kárpát-medencében (Lendulet_2020-56) programja támogatta.
Nagy Zsolt
