A tündérek vára: Révi népmondák címmel megjelent Magyar Zoltán, a HUN-REN BTK Néprajztudományi Intézet főmunkatársának legújabb népköltési gyűjtése.
Magyar Zoltán az új kötetéről beszél Réven. Fotó: Zámborszky Eszter
A Collegium Varadinum által kiadott, A tündérek vára: Révi népmondák című kötet bemutatójára nagy érdeklődés mellett a révi református templomban került sor 2024. január 28-án. Hasas János, révi alpolgármester, a kötet megjelenését szorgalmazó Pro Rév Egyesület elnöke nyitotta meg a rendezvényt, majd a kiadványt Meleg Vilmos nagyváradi színművész mutatta be a jelenlévőknek. A kötet szerzője a mű keletkezésének körülményeiről számolt be, felidézve gyűjtési emlékeit is, majd Simon Előd, Magyarország kolozsvári konzulja és Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei elnöke, parlamenti képviselő osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel, méltatva a könyvet. A szerző e rendezvényen adta át a könyv tiszteletpéldányait az adatközlőknek, illetve hozzátartozóiknak. Végül Zámborszky Eszter és Pintér Zsolt revival mesemondók adtak elő két olyan történetet, amelyek a bemutatott kötetben szerepelnek.
A könyvbemutató és helyszíne. Fotó: Zámborszky Eszter
A Királyhágó nyugati oldalán, a Sebes-Körös szurdokának kapujában fekvő, a Bihar megyei magyarság keleti végvárának tekintett Rév a 2010-es évekig főként gyönyörű természeti környezetéről és népi fazekasságáról (mázatlan fehér kerámiájáról) volt nevezetes. Folklorisztikai ismertségre a Mátyás király Körösréven: Géczi Hegedűs Sándor történetei című, Magyar Zoltán által 2012-ben kiadott mesemondói egyéniségmonográfia kapcsán tett szert. A kötet a településen élt, Népművészet Mestere-díjjal kitüntetett, és a közelmúltban elhunyt népi mesemondó történetrepertoárját adta közre. A révi mondagyűjtések is innen datálódnak, és e népköltészeti kiadvány megjelenését követően is folytatódtak több más helyi adatközlő ismeretanyagának feljegyzésével. A 2010-es évek végére összeálló gyűjtemény jelen szerkesztett formájában 400 mondaszöveget tartalmaz. Ez a szám folklórtörténeti szempontból is jelentősnek tekinthető, hiszen ez az egyik legnagyobb szabású olyan mondagyűjtemény, amely egyetlen település folklórkincsét tartalmazza.
A kötet bevezető tanulmánya kitér Rév múltjára, néprajzi jellegzetességeire, a helyi mondahagyomány főbb sajátosságaira, köztük a tündérekről szóló, helyi specifikumnak is tekinthető hagyománykörre. A kötetben közreadott népköltészeti korpusz átfogó igényű: a műfaj szinte minden tematikai szegmense fellelhető benne, különös tekintettel a történeti hagyományokra és a még a 21. század elején is színes változatosságban megörökíthető hiedelemvilág narratív elemeire. A könyvet informatív képmelléklet zárja, amely e magyarok és románok lakta községet (Rév / Vadu Crișului), a település határának néprajzi szempontból fontos helyszíneit, valamint a történetek mesélőit örökíti meg.
Magyar Zoltán