Intézetünk tudományos főmunkatársa, Ruttkay-Miklián Eszter rendezte a zirci Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóházban Regulyversum – Mindent Regulyról címmel azt a kiállítást, amely idén elnyerte a Pulszky Társaság rangos elismerését.

2018-ban nyújtotta be és nyerte el Ruttkay-Miklián Eszter, a BTK Néprajztudományi Intézet tudományos főmunkatársa Regulyversum – Reguly Antal hagyatékának közzététele címmel azt a kutatási pályázatot, amelynek megvalósítását a zirci Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóház intézményi keretei között kezdte meg. A kutatási program a Reguly életére és munkásságára vonatkozó részletes forrásfeltáráson túl a tudományos munka szélesebb körben való megismertetését is célul tűzte ki.

 

A kiállítás plakátja

 

2021. szeptember 14-én nyílt meg Zircen, Reguly Antal szülővárosában, a róla elnevezett múzeumban egy új állandó tárlat.  A Regulyversum – Mindent Regulyról című kiállítás jelenleg az egyik legjelentősebb etnológiai témájú tárlat Magyarországon, Szibériával kapcsolatban pedig egész Közép-Európában egyedülálló mélységű és mennyiségű anyagot mutat be. A kiállítás hosszú évekig tartó, gondos kutatómunka eredménye, amelyben Ruttkay-Miklián Eszteren kívül intézetünk egy másik kutatója, Gulyás Zoltán is jelentős szerepet vállalt. A zirci múzeumban megkezdett munka leglátványosabb eredménye a 2021-ben megnyílt tárlat volt.

 

A kiállítótér egy részlete

 

A tárlat a Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület zsűrijének döntése alapján 2022-ben az Év Kiállítása-díjat nyerte el. A rangos kitüntetés odaítélésekor a szakmai szempontokat érvényre juttató bizottság egyszerre volt tekintettel a kiállítás tudományos tartalmára, megvalósítására, látványvilágára, illetve a látogatóközönség szempontjaira. Gratulálunk Ruttkay-Miklián Eszternek és a kiállítás létrehozásában közreműködőknek az elismeréshez!

 

 

Az NKFIH pályázat keretein belül zajló tudományos munka számára 2021. november 1. óta a Bölcsészettudományi Kutatóközpont biztosítja a megfelelő intézményi hátteret. A kutatás eredményeképpen további publikációk megjelentetése, illetve egy Reguly Antal életművét feldolgozó honlap létrehozása is várható a következő években.

A tárlat és a kutatás ismertetése:

https://www.youtube.com/watch?v=7-juIdh29Fs&t=15s Gulyás Zoltán beszél Reguly Antal térképészeti munkásságáról

https://www.youtube.com/watch?v=eFTbX-iYBNo&t=19s Ruttkay-Miklián Eszter tárlatvezetése a kiállításban középiskolásoknak