A Néprajztudományi Intézet munkatársának közel nyolc évnyi gyűjtésre és kutatómunkára épülő, a fiatalok kortárs tudáskészletének folklórként értelmezhető elemeit bemutató és elemző kötete a Balassi Kiadó gondozásában jelent meg.
A gyermekfolklór gyűjtése és önálló regiszterként történő értelmezése a tágabb folklóron belül a néprajztudomány kezdeteitől megfigyelhető. Ezzel szemben a diákfolklór mint önálló kategória szinte teljesen kimaradt a kutatásból, a néha felbukkanó diákköltészet kifejezés pedig elsősorban a 18–19. századi diákság írott forrásokból ismerhető kulturális hagyatékával kapcsolódik össze. Ennek a hiátusnak az enyhítésére vállalkozik a közel 8 éves gyűjtésre és kutatómunkára épülő, a fiatalok kortárs tudáskészletének folklórként értelmezhető elemeit bemutató és elemző kötet, amely a Balassi Kiadó gondozásában jelent meg.
A diákfolklór-korpusz bemutatásának elsődleges szempontja a kötet címében is szereplő nyelvi, képi kifejezésmód és a kreativitás. Ezt a perspektívát az is indokolja, hogy a műfaji kánon szerinti osztályozás kirekesztene számos olyan verbális és vizuális tartalmat, amelyek a kortárs gyermek- és diákfolklór szerves részét alkotják, másrészt pedig a szerző nem csak a kész alkotásokból indul ki, hanem az alkotói folyamatokat és a mélystruktúrát is vizsgálja. Ebből következően a csoportosítás sem a műfaji keretek alapján történt, sokkal inkább a gyűjtés anyagához illeszkedő, azok jellegzetességeiből kiinduló kategóriák jelennek meg, mint például szöveges és képes paródiák, nyelvi interferenciák, szegmentumcserék- és helyettesítések.
A képek a szerző diákfolklór archívumából származnak, saját gyűjtések közvetlenül a diákoktól vagy a közösségi médiából.
Mindemellett a szerző nem hagyja figyelmen kívül sem a történeti kontextust, sem a korábbi folklórarchívumok anyagát és tipológiáját. Ahol lehetséges, rámutat a lehetséges analógiákra, amelyek, ha nem is jelentenek genetikus kapcsolatot, a szövegszerveződés logikája és a kognitív háttér szempontjából sok hasonlóságot mutatnak, miként az alábbi példák esetében a tonaludátusz és kortárs megfelelője:
Si vita mala Caesare senata reparas andit. ’Sivít a malac és a résen át a répára sandít.’
Kate no mud touch cow one a bock Ron tool. ’Két nomád tacskó van a bokron túl.’
A kötetben a szóbeliségből, írásbeliségből és online felületekről gyűjtött tartalmak, jelenségek egyaránt helyet kapnak, ezzel párhuzamosan a nemzetközi elterjedésű és a helyi közösségekre jellemző diskurzusok is megjelennek. Előbbire példa a K-pop rajongói csoportok jelenléte a diákságban, az utóbbira pedig a szűkebb értelmező közösségekben használatos szóláshasonlatok (pl. Néz, mint Lili matek órán, azaz: ’büszkén, önbizalomteljesen’).
A szerző bemutatja, hogy a nyelvi, zenei és képi megnyilvánulások milyen sokrétűen kapcsolódhatnak egymáshoz, továbbá milyen szerepe van a ritmusnak, a halandzsának és a humornak a nyelv elsajátításában, a nyelvi szocializációban, vagy hogy a képekben megjelenő gondolatritmus és reflexió hogyan jelenik meg a mémek világában. Nemcsak a műfaji átjárhatóságot hangsúlyozza, az offline–online regiszterváltások szempontjából is elemzi az alkotásokat. Ebben a megközelítésben a kreativitás a folklór egyik központi fogalmának tekinthető, hiszen a kortárs diákfolklórban a meglepő képzettársítások, távoli analógiák, sűrített üzenetek, a verbális és vizuális metaforák, humoros szójátékok bizonyulnak a leggyakoribb szöveg- és tartalomszervező eljárásoknak.
A szerző alkotása.
