A kötet Szacsvay Éva több mint négy évtizedes muzeológusi, kutatói munkásságát mutatja be. A tanulmánykötetben olvasható szövegek az 1978-tól 2019-ig különböző helyeken megjelent tanulmányok egységes jegyzeteléssel ellátott újraközlései. A kötetet a BTK Néprajztudományi Intézet munkatársa, Muntagné Tabajdi Zsuzsanna szerkesztette; a Néprajzi Múzeum és az ELTE BTK Néprajzi Intézete adta ki.
Szacsvay Éva hosszú pályájának szerteágazó, a néprajz több területén végzett kutatásaiból született publikációi négy nagy, tematikus fejezetben jelentek meg újra. Az első két nagy fejezet a szerző központi érdeklődésének – amelyet ő a bevezetőben „az életmódban megjelenő, folklór hátterű tárgyi világ” címmel jelöl meg – kisebb témáit járja körül. A harmadik fejezetben a betlehemezésről és a szokásokról készült írások, a negyedikben a népi vallásosságról, protestáns ábrázolásokról szóló szövegek kaptak helyet.
A fejezetek közötti kapcsolódások jól mutatják, hogy egyes témák más-más oldalról megközelítve évtizedekig jelen voltak Szacsvay Éva kutatásaiban. A tanulmányok egymás mellé helyezve újabb összefüggéseket, kutatási íveket rajzolnak ki, az eddigiekhez képest más hangsúlyokat hozva létre. Az 540 oldalas tanulmánykötetet válogatott bibliográfia, valamint a Szacsvay Éva közreműködésével készült kiállítások és filmek jegyzéke zárja.
A tanulmánykötet tartalomjegyzéke ide kattintva megtekinthető (pdf).