Három évvel a Kairosz Kiadó által kiadott 12 kötetes kézikönyvsorozat, A magyar történeti mondák katalógusának megjelenését követően, egy látens trilógia második darabjaként Magyar Zoltán gondozásában napvilágot látott az erdélyi magyar hiedelemmondák tudományos regisztere is.
Noha a történetimonda-rendszerezéssel ellentétben e műnek vannak külhoni előzményei, az Erdélyi magyar hiedelemmonda-katalógus a nemzetközi folklorisztika eddigi legnagyobb szabású olyan monográfiája, amely típus- és motívumindex formájában, hatalmas adatbázis alapján, 1995 oldal terjedelemben mutatja be egy európai régió prózaepikai hagyományvilágának e szegmensét.
A kézikönyv négy kötete a magyar népi kultúra archaikus rétegét képviselő Erdély sok tekintetben unikálisnak számító kulturális öröksége. Egyesíti magában sok-sok generáció képzeletvilágát, azt a hiedelemrendszert, amely narratív formába szerveződve számos esetben népköltészeti alkotássá lényegült. Olyan kézikönyv, amely az európai kultúrkör egyik leggazdagabb és legváltozatosabb mondavilágába nyújt betekintést átfogó igénnyel.
E mű létrejötte egy több mint két és fél évtizedet felölelő kutatómunka eredménye. Számottevő mértékben megjelenik benne a monda- és hiedelemkutató elődök folklórgyűjtői és elméleti teljesítménye, ám elkészítését – akárcsak a történetimonda-hagyomány rendszerezése esetében ‒ a rendszerváltás utáni három évtized tudományos hozadéka tette lehetővé. A teljességre törekvő adatbázis (az Erdélyi Magyar Hiedelemmonda Archívum) nélkül ugyanis nem vált volna lehetségessé e szövegkorpusz átfogó igényű rendszerbe foglalása. Az archívum jelenleg 29 550 folklórszöveget tartalmaz, de a műfaji határterületek szövegkorpuszát is felhasználva mintegy 35 ezer szöveg, megközelítőleg 200 ezer metaadat került be az első három kötet típusmutatójába, valamint a negyedik kötet motívumindexébe.
A katalógus első kötete mindazokat a hagyományokat foglalja össze, melyek az emberi világtól javarészt független természetfeletti szereplőkről és jelenségekről szólnak. E kötet fejezetekre tagolva mutatja be a sorsról, végzetről szóló folklórszövegeket, az előjelekkel kapcsolatos hiedelemszövegeket, a halál és a halottak képzetkörét, a túlvilágjárást megörökítő, többnyire vallásos színezetű hiedelemtörténeteket. A könyv legnagyobb tartalmi egysége a különféle természetfeletti lényekről szól. Itt került rendszerezésre a többnyire ártó szándékkal megjelenő hiedelemlények népes csoportja (kísértet, ördög, lidérc, váltott gyerek, betegségdémon), az ambivalens szerepkörben megjelenő ördögi segítőszellem, a különféle természeti szellemek és démonok (fehér ember, ősz ember, vadleány, törpe, bányaszellem), az őstörténeti tradícióként is értelmezhető óriás- és tündér-hagyománykör, végül pedig a tündérek „elboszorkányosodásának” közbülső fokozatát mutató szépasszony-hiedelemkör.
A katalógus második kötete egyetlen hatalmas témacsoport, a természetfeletti tudással és képességgel bíró emberekről szóló mondák tudományos rendszerezését tartalmazza. E témacsoport a magyar hiedelemrendszer legfőbb sajátossága, hiszen míg a nemzetközi folklórban e történeteknek más hiedelemtémákhoz képest csekély a számuk, a magyar néphitben minden másnál számottevőbb. Az erdélyi magyar folklórban a boszorkányról szóló mondahagyomány a legelterjedtebb, felölelve a 16‒18. századi erdélyi boszorkányperek anyagát is. Hasonló mágikus specialista az erdélyi néphitben a tudós, valamint a néző és látó, beleértve az e tájegységen főként jövendölői szerepkörben megjelenő táltost is. Népes szövegcsoport örökíti meg a mágikus erejű idővarázslók és papok (román pap, ördöngös magyar pap) hagyománykörét. Továbbá az erdélyi hiedelemkorpusz részeként e kötet tartalmazza a különféle mesterségek (tudós pásztor, tudós kocsis, gyógyító stb.) mágikus specialistáiról szóló narratív hagyományokat.
Magyar Zoltán cikke teljes terjedelmében ide kattintva olvasható.
