A Magyar Tudomány Ünnepének Tolna és Baranya megyei programsorozatához kapcsolódva a Tolna Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület, a Magyar Jogász Egylet Tolna Megyei Szervezete, a Tárkány Szücs Ernő Jogi Kultúrtörténeti és Jogi Néprajzi Kutatócsoport (PTE KPVK) és az MTA PAB IX. Gazdaság- és Jogtudományok Szakbizottság Jogdogmatikai és Jogtörténeti Munkabizottsága 2021. november 23-án „A „fent” és „lent” joga, avagy új közelítések a humán tudományközi kutatások társadalmi hasznosságához” címmel előadást és könyvbemutatót szervezett a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán Pécsett és Szekszárdon a Kultúratudományi és Vidékfejlesztési Karon.
Dr. Mezey Barna, az ELTE ÁJK tanszékvezető egyetemi tanára, az MTA-ELTE ÁJK Jogtörténeti Kutatócsoport elnöke, a Tárkány Szücs Ernő Kutatócsoport társelnöke előadásában a „fent” írott, törvények alkotott jogáról és a „lent”, azaz a társadalom legszélesebb rétegeinek mindennapjait meghatározó jogszokások évszázadok során változó, de ma is eleven világáról beszélt. A jogszokások között példaként említhetők a jegyességre, a lakodalom megrendezésére, a menyasszonytánccal összetáncolt pénzre vagy a ragadványnevekre vonatkozó, nem a törvények, hanem a falu, egy népcsoport vagy vallási közösség által meghatározott jogi vonatkozású szokások. A jelenlévők megkülönböztetett érdeklődése kísérte a pletyka, a megszólás, a kicsúfolás, a megszégyenítés, kiközösítés közösségi, azaz „közvélemény” büntetéseire elhangzott példáit.
Pécsett átadásra került a Kutatócsoport alapító tagja, Dr. Béli Gábor, a PTE ÁJK tanszékvezetője, oktatási és tudományos dékánhelyettes, továbbá posztumusz Prof. em. Kajtár István számára az Erdős Péter hódmezővásárhelyi grafikus által készített Tárkány Szücs Ernő emlékplakett, majd bemutatták a kiváló jogász és néprajztudós, a hazai jogi néprajz nemzetközi hírű kutatója születésének 100. és a szellemi örökségét ápoló jogi kultúrtörténeti és jogi néprajzi kutatócsoport megalakulásának 10. évfordulóján kiadott három kötetet.
Tárkány Szücs Ernő monográfiájának (Magyar jogi népszokások, Ludovika kiadó) Áder János Magyarország köztársasági elnöke és Varga Judit igazságügyminiszter ajánlásával megjelent 3. kiadását a szerző fia, a Testamentum Alapítvány kurátora, dr. Tárkány Szücs Attila mutatta be.
Dr. Bognár Szabina (Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Néprajztudományi Intézet) szerkesztőként a Kutatócsoport kiadványsorozatának 10., az elmúlt évtized tudományos kutatási eredményeit összegző kötetét ajánlotta a megjelentek figyelmébe. („Száz plusz tíz” jubileumi kötet - Tárkány Szücs Ernő (1921-2021) Tárkány Szücs Ernő Jogi Kultúrtörténeti és Jogi Néprajzi Kutatócsoport (2011-2021). (szerk.: Nagy Janka Teodóra-Bognár Szabina-Szabó Ernő) TSZE Kutatócsoport (PTE KPVK)-Bölcsészettudományi Kutatóközpont). Mint sorozatszerkesztő, Prof. Dr. Mezey Barna méltatta az MTA-ELTE Jogtörténeti Kutatócsoport által a jeles tudós életművének a nemzetközi kutatás mind szélesebb körével történő megismertetését célként megfogalmazó német és angol nyelvű tanulmánykötetet (Ernő Tárkány Szücs: Rechtsgeschichte und Volksbräuche. (Ausgewählte Studien). (Hrsg. Janka Teodóra Nagy-Szabina Bognár). Ungarische Rechtshistoriker, Gondolat Kiadó).
Ahogyan Prof. Dr. Nagy Janka Teodóra, a Kutatócsoport elnöke fogalmazott, a Magyar Tudomány Ünnepének ez évben választott gondolata megerősíti a „lent” joga kutatásának szükségességét és fontosságát: ahogyan a tudomány maga, a jogszokások is iránytűként szolgálhatnak az élhető jövőhöz. A jogi kultúrtörténeti és jogi néprajzi kutatások tudományos műhelyének pedig magától értetődő központja az évszázadok óta több etnikai, néprajzi és vallási csoport lakta, sokszínű autonóm népi kultúrával rendelkező Tolna megye székhelye, Szekszárd.
„A „fent” és „lent” joga, avagy új közelítések a humán tudományközi kutatások társadalmi hasznosságához” című előadás és könyvbemutató az alábbi linken megtekinthető:
A képeket a Tárkány Szücs Ernő Jogi Kultúrtörténeti és Jogi Néprajzi Kutatócsoport tagjai készítették.