A Studia Litteraria 2020. évi 3–4. száma Fazekas Mihály populáris irodalommal és folklórral való kapcsolatát tárgyalva a Néprajztudományi Intézet munkatársainak írásait is közli.

A Debreceni Egyetem Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének gondozásában megjelenő folyóirat, a Studia Litteraria 2020. decemberében napvilágot látott dupla száma Debreczeni Attila kezdeményezésére Fazekas Mihály életművének újraolvasására  tesz kísérletet.  A tematikus számban olvashatók Intézetünk folkloristáinak dolgozatai is.

A Debreczeni Magyar Kalendáriom kapcsán Mikos Éva Fazekas költői és szerkesztői munkásságának populáris irodalmi és folklór kapcsolatait mutatja be, a Fazekas szerkesztette kalendáriumban közölt, különböző műfajú elbeszélő szövegek forrásait, párhuzamait azonosítva, elsősorban német kalendáriumokból és anekdotagyűjteményekből, s a szövegek használatát a Volksaufklärung kontextusában értelmezve. Vargha Katalin az 1819 és 1828 között a Kalendáriomban közölt 48 verses rejtvény, találós szerzőségével, illetve általában véve a 18–19. századi találósok szöveghagyományával kapcsolatos kérdéseket taglal, a szövegek előzményeit, illetve a folklórból és a populáris irodalomból azonosítható párhuzamaira is kitérve. Gulyás Judit a Lúdas Matyinak a trufa műfaji hagyományához való kapcsolódása mellett a mesetípus szóbeli és írásbeli hagyományozódásának sajátosságaira tér ki, s a 19. századi gyerekirodalom és sajtó közléseit is figyelembe véve arra a kérdésre keresi a választ, miért hiányozhatnak e mesetípusnak a 19-20. századi magyar szájhagyományból feljegyzett változatai.

A folyóiratszám tanulmányai letölthetők az alábbi linken:

https://ojs.lib.unideb.hu/studia/issue/view/591