címmel 2019. október 11-12. között Nagykárolyban került megrendezésre a Kriza János Néprajzi Társaság vándorkonferenciája, melynek központi tematikáját ebben az évben is a vidékiség jelentette.
A Kriza János Néprajzi Társaság vándorkonferenciája a magyarországi és erdélyi néprajzi műhelyekben tevékenykedő szakemberek kutatásainak és eredményeinek bemutatására alkalmas szakmai fórum. Az idei rendezvényen – mely ezúttal a Kriza Társaság, a BTK Néprajztudományi Intézet, a Sapientia Egyetem és a Szatmár Megyei Múzeum közös szervezésében valósult meg, és melynek helyszíne ezúttal a nagykárolyi Károlyi-kastély volt – intézetünk hat munkatársa is részt vett.
Babai Dániel a gyimesi külterjes tájhasználati rendszerekről,
Balogh Balázs és Fülemile Ágnes a kalotaszegi hagyományőrzés módozataiban bekövetkezett lépés- és léptékváltásról,
Mészáros Csaba az etnikus tájakról illetve a táj etnicitásáról,
Nagy Károly Zsolt a csereháti Homrogd főterének létrehozásához kapcsolódó identitásformáló folyamatokról,
Szilágyi Levente pedig két szatmári sváb falu gazdasági különutasságáról tartott előadást.