A terepmunka a szlovéniai magyar falvak népi növény- és élőhelyismeretére helyezte a hangsúlyt. 113 népi növénytaxon biológiai azonosítása történt meg. Számos érdekes népi növénynév, használattal kapcsolatos adat került elő.

A Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézete és a Szlovén Akadémia Etnológiai Intézete közös pályázata, valamint az MTA Prémium Posztdoktori ösztöndíja támogatásával zajló kutatások keretében Babai Dániel etnobotanikai terepmunkát végzett Pártosfalva (Prosenjakovci), Szerdahely (Središče) és Szentlászló (Szécsiszentlászló – Motvarjevci) magyarok lakta településeken. A terepmunka során színes fényképek és frissen begyűjtött növények segítségével készített interjúkkal 113 népi taxon került elő, amelyeket biológiailag is sikerült azonosítani.

A vizsgált kultúrtáj aprófalvas dombsági táj, amelyben a szántók, erdők és gyepek mozaikja gazdag növény- és állatvilágnak ad otthont. Fénykép: Babai Dániel.

A táj nagy értékei az irtás-eredetű, fajgazdag kaszálórétek, amelyek számos növényritkaságnak adnak otthont. Természetvédelmi szempontokat is szem előtt tartva ma már hagyássávok biztosítanak menedéket a kaszálók rovarvilágának. Fénykép: Babai Dániel.

A megismert népi taxonok közt számos érdekes név került elő. Ilyen a mezei katáng (Cichorium intybus) helyi neve: hatökör-rántó füj. E népi név arra utal, hogy a növényt nagyon nehéz a talajból kihúzni. A rezgőpázsit (Briza media) helyi neve - Mária könnye - a virágzatok jellegzetes alakjára utal.

A mezei katángkóró (Cichorium intybus) helyi neve hatökör-rántó füj. A név a növény talajból nehezen kihúzható jellegére utal. Fénykép: Babai Dániel.

A gyógynövények felhasználásával kapcsolatos tudás egy része is él még. A nyúlmadzag vagy variláb (varjúláb) (kapcsos korpafű - Lycopodium clavatum) sporangiumaiból (spórtartó tokjaiból) nyert rendkívül finom port a judaport korábban sebekre használták. Valamennyi interjúalany kiemelte a faj eltűnését a tájból. Ennek egyik oka, hogy az állattartás visszaszorulásával megszűnt az erdei lombavar alomnak történő gyűjtése (kevés volt a gabonaszalma, azt elsősorban takarmányozásra, tetőfedésre használták). Az avargyűjtés csökkentette a lebomló, és a talajba kerülő tápanyagok mennyiségét, előidézve a talaj savanyodását, kedvező termőhelyet teremtve a korpafű számára. A tevékenység megszűntével, az erdei avar erdőbeli lebomlásával a talaj savanyúsága csökkent, a korpafű drasztikusan visszaszorult.

A nyúlmadzag (Lycopodium clavatum) spóratartóiból nyert spórát, a judaport sebekre használták. Fénykép: Babai Dániel.

A tájban jól megfigyelhető a népi természetismeret eróziójának folyamata is. A növények nevét, termőhelyi igényeit már csak az idősebb generációk képviselői ismerik, akik azonban gyakran nem vesznek részt a gazdálkodás mindennapi tevékenységeiben, így a szülőktől, nagyszülőktől régen tanult nevek, máskor az elsősorban a saját tapasztalatokra épülő ismeretek, mint a virágzási idővel, termőhely-preferenciával, vegetációdinamikával kapcsolatos ismeretek is megkopnak.
Célunk a még élő, erodálódó népi természetismeret (növény- és állatismeret) dokumentálása, az erre épülő külterjes tájhasználat megismerése, természetvédelmi relevanciáinak feltárása.