Honlapunkon ingyenesen letölthető az Ethno-Lore 2016. évi száma, melynek központi témája a terepmunka. 

 

A Mészáros Csaba és Vargyas Gábor vendégszerkesztésével készült kötet az MTA BTK Néprajztudományi Intézetében 2016. szeptember 22–23. között tartott műhelykonferencia anyagát adja közre. A konferencia célja az volt, hogy az Intézetben dolgozó kutatók eltérő terepmunka tapasztalatait és módszereit csokorba szedve képet adjon arról, hogy mit gondol ma a hazai néprajzi szakma egyik, ha nem a legjelentősebb műhelye a terepmunka jelentőségéről, lehetőségeiről és jövőjéről. Ezt a konferenciát 2017-ben egy másik követte, amelynek során az Intézet további munkatársai mellett a szakma többi jelentős műhelyének képviselői is megszólaltak. A második konferencia anyaga az Ethno-Lore 2017. évi számában látott napvilágot. A két kötet reményeink szerint fordulópont lesz a magyar néprajztudomány történetében, amely szakmánk legfontosabb módszertani fogalmát (újfent) a figyelem középpontjába emeli majd. A "terepmunka” kifejezés társadalomtudományokbeli térhódítása, sőt divatja idején, amikor már a történészek, az irodalomtörténészek, sőt a levéltárosok is „terepmunkáról” beszélnek, több mint időszerű, hogy végre annak a tudománynak a képviselői is, ahonnan ez a kifejezés annak idején útnak indult, hallassák a hangjukat!

A kötet tanulmányai egyenként és a teljes kötet is letölthető innen! 

Ethno Lore 2016 B