Az ELTE HTK Művészettörténeti Kutatóintézet által szervezett Látkép Művészettörténeti Fesztivál interdiszciplináris szekcióinak célja az, hogy értékes párbeszédet generáljon a művészettörténet és a kapcsolódó tudományágak között. Az ezévi, második fesztivál tudományos konferenciájának meghívottja a Néprajztudományi Kutatóintézet volt.
A második Látkép Művészettörténeti Fesztivál tudományos konferenciáján összesen 26 szekció keretében mutathatták be az előadók szakmai eredményeiket. A háromnapos eseményt Balogh Balázs, az ELTE HTK főigazgatója, a Néprajztudományi Kutatóintézet igazgatója nyitotta meg 2025. szeptember 25-én az MTA Humán Tudományok Kutatóháza Nagyelőadójában. A társdiszciplínák közül idén a néprajztudomány képviselői kaptak lehetőséget arra, hogy a művészettörténethez kapcsolódó kutatásaikat kiemelt szekcióban mutassák be.
Balogh Balázs, az ELTE HTK főigazgatója, a Néprajztudományi Kutatóintézet igazgatója a Látkép 2025 – Művészettörténeti Fesztivál megnyitóján. Fotó: Szamler Roland
A nyitónap délutánján került sor a Tárgy, politikum, identitás – néprajzi perspektívák című néprajztudományi kiemelt szekcióra. A szekciót Fülemile Ágnes, az ELTE HTK NTI Történeti Néprajzi Osztályának osztályvezető-főmunkatársa vezette, amelyen a Folklór Osztály és a Történeti Néprajzi Osztály két-két munkatársa mutathatta be tudományközi, határterületeket érintő kutatásainak a vizualitás irányába mutató dimenzióit.
Mikos Éva (Folklór Osztály) transzdiszciplináris kultúratudományi munkásságának egyik fókusza a 18–19. század populáris műfajainak, a ponyva- és kalendárium irodalomnak (a részben) imagológiai elemzése, a képi és narratív sztereotípiák közötti kapcsolatnak, a grafikai előképek szerepének a vizsgálata az auto- és heterosztereotípiák kulturális konstrukciójában. Ezúttal az idegenség élményének nyugati konceptualizálását, a „vadakról” alkotott toposzokat vette górcső alá A vadság ábrázolása szóban és képen a 19. századi populáris olvasmányokon címmel tartott előadásában.
Domokos Mariann (Folklór Osztály) többek között a korai illusztrált mesekiadásokat, így például a magyarországi Grimm-mesehagyományt vizsgálja. Nemrégiben elkezdett új kutatása a szocializmus időszakának népmeséket és műmeséket álló képkockákon megjelenítő diafilmjeire, az 1950-es évektől fellendülő, államilag kontrollált diafilm-gyártásra fókuszál. Előadása (Mesélő képek: A mesediafilmek intermedialitása és kultúraközvetítő szerepe) e kiaknázatlan vizuális médium elemzési lehetőségeire hívta fel a figyelmet.
Cseh Fruzsina (Történeti Néprajzi Osztály) munkásságának fő vonulatát a magyarországi kézműves ipartörténet sokrétű kutatása teszi ki. Néhány éve példás következetességgel dolgozza fel a szocialista háziipari szövetkezetek még fellelhető forrásait. Ezúttal az iparművészek és a háziipari szövetkezetek együttműködésében megvalósult szőnyegkészítés példáján mutatta be a korszak gazdaság- és kultúrpolitikai ambícióitól áthatott esztétikai törekvéseket Lánc – vetülék – nyüst: Népművészet – iparművészet – kultúrpolitika a szőnyegkészítésben az 1960-as évektől című előadásában.
Tamás Ildikó (Történeti Néprajzi Osztály) kiemelkedő nyelvismerettel, jelentős tereptapasztalatra támaszkodva kutatja a Skandinávia északi részén kisebbségi helyzetben élő számik (lappok) kultúráját. Előadása (Etnikus tárgyak szerepe a posztkolonialista diskurzusokban) bemutatta, hogy a számi identitás kifejezésének, az önképnek, ugyanakkor a népcsoportról kívülről alkotott képzetek megszerkesztésének is hogyan alkotja integráns részét az öltözet, amelynek szimbolikája, revitalizációja és „kisajátítása” összetett társadalmi, politikai és posztkolonialista kulturális diskurzus tárgya.
A fesztivál második konferencianapján, szeptember 26-án került sor a Kerttörténetek: táguló körök, pusztuló emlékek című kerttörténeti szekcióra. A kerttörténet nemcsak a művészettörténet egyik fiatal, feltörekvő ága, hanem önmagában is interdiszciplína. Ezért nem meglepő, hogy a legkülönfélébb szakterületek képviselői művelik, tárják fel ezt a rendkívül tág horizontú, ma is alapvető felfedezések lehetőségét tartogató területet. Az Alföldy Gábor (ELTE HTK MI) által vezetett szekcióban az előadók azt vizsgálták, hogy az időhatárok, műfajok, szempontok táguló köreit, a folyamatosan bővülő, egyre könnyebben hozzáférhető forrásanyagokat, ugyanakkor a rohamosan pusztuló emlékanyagot tekintetbe véve melyek a kerttörténet-kutatás és a történeti kertek megőrzésének aktuális kihívásai, feladatai.
Nagy Zsolt (Társadalomnéprajzi Osztály) elsősorban etnobotanikai, etnoökológiai és társadalomnéprajzi fókuszú kerttörténeti kutatásokat végez Magyarország, illetve Erdély területén. Előadásában („Külföldi” / „idegen” műkertészek Magyarországon a 19–20. század fordulóján) konkrét példákkal azt kívánta illusztrálni, hogy a néprajztudomány szempontjainak, kutatási kérdéseinek, klasszikus gyűjtési módszereinek alkalmazásával feltárható írott és képi források (például a jórészt még ma is a leszármazottak magántulajdonában lévő egodokumentumok) miért kerül(het)ték el ezidáig történészeink, művészettörténészeink figyelmét, és összegyűjtésükkel, értelmezésükkel, feldolgozásukkal a néprajzkutatók miként járulhatnak hozzá az eddigi történeti kutatások, az említett diszciplínák kert-, város- és építészettörténeti eredményeihez.
A szeptember 27-én zárult második Látkép Művészettörténeti Fesztivál a művészettörténet folyamatosan bővülő és gazdagodó világának kaleidoszkópszerű bemutatására törekedett, szakmai konferenciáján mintegy 105 előadó osztotta meg eredményeit. A tudományos közönség mellett a szélesebb nyilvánosság számára is nyitott eseményen az érdeklődők ezúttal a Néprajztudományi Kutatóintézetben folyó szerteágazó, művészettörténettel érintkező kutatásokba is betekintést nyerhettek.
Fülemile Ágnes – Nagy Zsolt
