Sárközi Ildikó Gyöngyvér a BTK Néprajztudományi Intézet Etnológiai Osztályának tudományos főmunkatársa, az NKFIH „OTKA” fiatal kutatói kiválósági program Örökségesítés és szekularizáció Kínában című projektjének vezető kutatója a Nápolyban található Università degli Studi di Napoli L’Orientale intézményében járt tanulmányúton.

Sárközi Ildikó Gyöngyvér a Kínai Népköztársaság határain belül élő sibe etnikumról, illetve a kínai kormányzat vallás- és etnopolitikájával kapcsolatban folytat kutatásokat. A program egyik alapját jelentő interdiszciplináris megközelítés nélkülözhetetlenné teszi a különböző tudományterületeket képviselő kutatókkal való szoros együttműködést. A több évszázados múlttal bíró Università degli Studi di Napoli L’Orientale ázsiai tanulmányokat is felölelő intézménye méltán nevezhető az európai keletkutatás egyik középpontjának, ahol többek között nyelvészek, sinológusok, szociológusok folytatnak oktató- és kutatómunkát. Kiküldetése során Sárközi Ildikó Gyöngyvérnek lehetősége nyílt arra, hogy szakmai tapasztalatcserét folytasson, közelebbről megismerje az intézményt és annak könyvtárát, illetve az ott működő Ming Qing Yanjiu című nemzetközi folyóirat szerkesztőségét is.

Az Università degli Studi di Napoli L’Orientale falát díszítő kínai térkép az 1900-as évek elejéről. Fotó: Sárközi Ildikó Gyöngyvér

 

A nápolyi kiküldetés egyik legfontosabb hozadéka, hogy a jövőbeni két-, vagy akár többoldalú kutatási együttműködés reményében Sárközi Ildikó Gyöngyvér párbeszédet kezdeményezhetett nemzetközi pályázatok előkészítéséről, konferenciák, szakmai fórumok lehetséges témáiról, a közös rendezés feltételeiről. Egyúttal a találkozóknak köszönhetően új publikálási lehetőségek is megnyílhatnak.