Somfai Kara Dávid, a Néprajztudományi Intézet tudományos főmunkatársa volt a vendége az Orient Expressz januári és márciusi adásainak

Az Orient Expressz január 22-i adásában Közép-Ázsia és elsősorban Kazahsztán volt a téma. Szó volt a kazakok etnogeneziséről, az állam létrejöttéről, kultúrájukról, vallásukról és az ország előtt álló mai kihívásokról is.

Az utóbbi időszakban az Ázsiával foglalkozó hazai és nemzetközi diskurzusban is egyre többször esik szó Közép-Ázsiáról. Ez az újkeletű érdeklődés köszönhető a térség felértékelődésének, az Új Selyemút programnak is. A kínai gazdasági expanzió egyértelműen sérti az orosz érdekeket, hiszen arra a területre irányul, amely a 20. század utolsó évtizedéig a szovjet-orosz érdekszférához tartozott, s e versenyfutásba az utóbbi években egyre határozottabban kíván bekapcsolódni Törökország is, mely az egyenlőre nyelvi-kulturális alapokon szerveződő Türk Tanácson keresztül kívánja érdekeit érvényesíteni.

A térség államait a közbeszéd, de gyakran a felületesebb elemzés is csak sztánokként emlegeti, ami bántó általánosítás, hiszen a kétségtelenül jelen lévő történeti, kulturális hasonlóságokon túl meglehetős nyelvi, etnikai és kulturális sokszínűség is jellemzi ezeket az országokat.

Az adás vendége Somfai Kara Dávid etnológus, az MTA-ról nem oly régen leválasztott Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézetének tudományos főmunkatársa volt, aki az elmúlt harminc évben számtalan terepmunkán vett részt a térségben. Anyanyelvi szinten beszéli a kazakot, kirgizt és jó pár más török nyelvet és nyelvjárást, nemrég adta ki Eleven szellemek című könyvét, mely szerteágazó kutatásainak egy kis szeletét, a hagyományos kirgiz és kazah spiritualitást, a népi iszlámot mutatja be.

 A beszélgetés az alábbi linkre kattintva meghallgatható:

https://soundcloud.com/orientexpressz/orient-expressz-105-hogy-hangzik-a-kun-miatyank-somfai-kara-david

………………………………………………………………………………………………

 

Somfai Kara Dávid

 

Kik azok a kirgizek? Mikor jelentek meg Közép-Ázsiában és hogyan alapítottak államot? Ki volt Manasz és élt-e egyáltalán? Mit csinál egy manaszcsi? Mi köze van az eposznak a kirgizek szakrális hagyományához?

Az Orient Expressz március 7-i adásában ismét Közép-Ázsia volt a téma. A kazakok után egy másik közép-ázsiai ország és nép, a kirgizek voltak a fókuszban. A vendég csakúgy, mint a korábbi adásban Somfai Kara Dávid etnológus, a Néprajztudományi Intézet tudományos főmunkatársa volt, aki ezer szállal kötődik e néphez és országhoz. Nem csak családi kapcsolatai okán, de azért is, mert számos terepmunka során utazott a térségbe, gyűjtött anyaországi és kínai kirgizek között is, fordította magyarra Csingiz Ajtmatov munkáit. A riporterek vele beszélgettek e nép életéről, kultúrájáról és vallási hagyományairól is.

A beszélgetés az alábbi linkre kattintva meghallgatható:

https://soundcloud.com/orientexpressz/orient-expressz-111-mit-csinal-egy-manaszcsi-somfai-kara-david

Mindkét adás riportere: Szilágyi Zsolt és Günsberger Dóra