A tudományos kutatás egyik legfontosabb ismérve a folytonos kételkedés, a számvetés igénye. Ez az igény nemcsak arra ad lehetőséget, hogy egy-egy korszakot lezárjon, értékeljen a tudományos közösség, hanem arra is, hogy újat nyisson, új kutatási irányok lehetőségeire mutasson rá. A hazai néprajzkutatás elmúlt negyedévszázadának kérdéseit, eredményeit és problémáit veszi számba a Néprajztudományi Intézet frissen megjelent összefoglaló kötete.

Fontos, hogy egy tudományág művelői időről-időre összegyűljenek és számvetést készítsenek a kutatás helyzetéről, saját állapotáról. Igaz ez a néprajztudományra is. Az elmúlt negyedévszázad sokféle változásai elengedhetetlenné tették azt, hogy megvizsgálja a szakma a néprajztudomány helyzetét itthon és nemzetközi színtéren, áttekintse a többi szaktudományhoz és a társadalomhoz fűződő kapcsolatait, valamint felmérje azt, hogy mit sikerült korábbi tervei közül megvalósítania. Az elmúlt évtizedek összetett változásai szinte minden szempontból átalakították a néprajztudomány közegét, lehetőségeit és pozícióját. A kutatói közösség – ahogy arról a kötet tanúskodik – egyes lehetőségeket megragadott másokat viszont elszalasztott az elmúlt időszakban.

A módszeres szembenézés segít abban, hogy a következő évtizedek feladataira rávilágítson, és felvesse azokat lehetőségeket, szakmai kihívásokat, amelyek révén a néprajzkutatás reflektálni képes az őt körülvevő – tudományos és nem tudományos – világ változásaira. Ilyen részletes és sok témára kiterjedő szembenézés a néprajztudományban mintegy harminc évvel ezelőtt történt. E hosszú időtáv és a környező világ folyamatos változása hozta el egy újabb számvetés időszerűségét.

A néprajz (és az antropológia) aktuális helyzetének felmérése és elemzése 2018 tavaszán Kósa Lászlónak és Paládi-Kovács Attilának, tudományágunk akadémikusainak kezdeményezésére indult el. Az elsődleges cél eleinte a helyzetfelmérés volt. Az MTA Néprajztudományi Bizottsága élére állt ennek a kezdeményezésnek, és konferenciasorozatot szervezett a néprajz jelenlegi helyzetéről és jövőjéről. A viták során elsősorban a közgyűjtemények és az oktatás ügyére, az alapkutatás és az alkalmazott kutatás összefüggéseire, a kortárs jelenségek vizsgálatára, valamint a kulturális örökség helyzetére került a hangsúly, de releváns kérdést jelentett szakunk társtudományokkal (például történettudomány, irodalomtudomány, nyelvtudomány, szociológia stb.) kapcsolatos helyzetének újra-meghatározása is. Minderre az akadémiai tudományos intézmények átszervezése időszakában került sor, amelynek folyamán az MTA stratégiai koncepciójában kinyilvánította, hogy „a nemzeti kulturális örökség kutatása soha meg nem szűnő, fel nem adható kötelezettséget jelent”.

2018 és 2020 között a szembenézés jegyében öt konferencia került megrendezésre. E konferenciák előadásainak tanulmánnyá formált változataiból tesz közzé válogatást a Summa Ethnographica 3. kötete „Számvetés és tervezés. A néprajztudomány helyzete és jövője a 21. században” címmel. A kötet szerkesztői intézetünk munkatársai: Cseh Fruzsina, Mészáros Csaba és Borsos Balázs.