Balogh Balázs, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója, a Néprajztudományi Intézet igazgatója és Fülemile Ágnes, a BTK NTI Történeti Néprajzi Osztályának vezetője az Amerikai Egyesült Államokba utazott a New York-i székhelyű Réka Darida Foundation (RDF) meghívására. A BTK a magyar népművészet támogatására létrehozott RDF-el együttműködési keretszerződést kötött, melynek értelmében az alapítvány működését a Néprajztudományi Intézet szakmai tanácsadással, szakértői véleményezéssel segíti.

 Az alapítvány ösztöndíjprogramjának keretében támogatott tíz magyar népművész mestermunkáiból 2022 őszén Fülemile Ágnes rendezett népművészeti kiállítást az RDF Manhattanben lévő székházában, a Tulipán Központban. A nagysikerű Sensibility of Hand – Art of Creative Craftship  („A kéz érzékenysége – A kreatív kézművesség művészete”) című kiállítás tavaly októberi nyitó-, és a mostani, 2023. május 19-én megrendezett záróeseménye a magyar Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozatnak megfelelő, a New York-i Madison Avenue Gallery Walk keretén belül lezajlott nyitott nap volt, melynek során Fülemile Ágnes kurátor tartott több turnusban szakmai tárlatvezetést a nagyszámban érkező érdeklődők számára.

A kiállítás fogadóplakátja. Fotó: Fülemile Ágnes

 

Az amerikai-magyar Réka Darida Foundation 2020-ban azzal a céllal jött létre, hogy művészeti, tudományos és oktatási pályázatokkal támogassa a folklór, a népművészet alkotóit és kutatóit, hogy a magyar kultúra értékeit a szélesebb amerikai közönség számára közvetítse, és az amerikai magyar diaszpóra közösségeit szolgálja.

A kiállítás egy részlete. Fotó: Fülemile Ágnes

 

Balogh Balázs és Fülemile Ágnes az RDF vezetőivel, Krausz Mónikával és Nagy Ildikóval egyeztetett az alapítvány és a Bölcsészettudományi Kutatóközpont együttműködésének jövőbeni feladatairól, az alkotói és kutatói ösztöndíjprogram kiszélesítésének irányairól, valamint a 2023-ban kezdődő székhelyfelújítás befejezése után a Tulipán Központ épületében megnyíló új lehetőségekről.

 A galéria bejárata a Madison Avenue-n. Fotó: Fülemile Ágnes